2015. szeptemberében öt különböző irányultságú osztály beindítását tervezzük.
Hagyományőrzés irányultság
Osztályfőnök: Hajdu-Horváth Emese
Világunkban felborult az egyensúly. Az emberiség történelmének utolsó száz éve alatt rengeteg változás történt, az emberek akkora életmódváltáson mentek keresztül, mint amely egész történelmünk folyamán nem következett be. Nagymamáink petróleumlámpával világítottak, ma az alsós gyerekek is okostelefonnal interneteznek. Ez az óriási változás nem szült mindig pozitív eredményt. Nekünk kell felismertetnünk a bevált, évszázados tapasztalatokon alapuló hagyományos értékeinket, nem szabad, hogy a feledés homályába vesszenek. Meg kell ismerkednünk a régen nagyon jól működő közösségteremtő néphagyományainkkal, a népdalainkkal, népmeséinkkel, népi játékainkkal és népművészetünkkel.
Nem arról van szó, hogy a népi hagyományok ápolásával, újrafelfedezésével vissza akarjuk forgatni az idő kerekét, hanem arról, hogy a felnövekvő generációnak megmutatjuk az őseik által kitaposott utat, amelyen ha elindítjuk őket, felnőttként is természetesnek tartják majd a néphagyományok ápolását, továbbadását. Ezzel nem kimagasló képességű kézműveseket, énekeseket akarunk nevelni, hanem a gyermekeknek sikerélményt akarunk nyújtani, ízlésüket formálni, a közösségben való együttélésre nevelni, szép gyermekkort biztosítani, hagyományos értékrendet közvetíteni.
Célunk a településen még fellelhető régi használati tárgyak megismerése, felkutatása, a településünk történetének, hagyományainak megismerése.
A tanítási órákon kiemelt figyelmet fordítunk ezekre a témákra, így főleg környezetismeret, magyar, ének és rajz órákon. A tanulmányi kirándulások úti céljának kiválasztásánál is fő szempont lesz, hogy minél többet láthassunk a régi korok hagyományaiból.
Környezetvédelmi-ÖKO irányultság
Osztályfőnök: Tóth Szilvia
Iskolánkban 2 éve 3 osztályban működik az öko irányultság. Kiemelt feladatunknak érezzük, hogy a diákokban kialakítsuk a környezet és természet szeretetét, formáljuk és megszilárdítsuk környezettudatos magatartásukat. A ma iskolájának ugyanis már nem csupán az a feladata, hogy elemi készségeket és képességeket oktasson, többet kell nyújtania ennél. Fel kell készíteni diákjainkat arra, hogy felelős döntéseket hozzanak, melyek hatással lesznek önmagukra és környezetükre. A feladatunk, hogy óvjuk, védjük környezetünket.
Az öko szemléletet igyekszünk belecsempészni valamennyi tantárgy tanításába. A program akkor lehet eredményes, ha a tanulók napi szinten, különböző formában (magyar irodalom, ének-zene, rajz, technika, környezetismeret, napközi) találkoznak a témával. Fontos, hogy a gyerekek a mindennapi életükben is alkalmazni tudják, ne csak elméleti szinten beszélgessünk velük környeztünk védelméről. Fontos, hogy már a kicsi gyerekeket is úgy neveljük, hogy eszükkel értsék, szívükkel érezzék ennek jelentőségét!
Feladataink, céljaink:
-A gyermek testi-lelki egészségének védelme.
-Zöld napok, környezetvédelem népszerűsítése.
-Szelektív hulladékgyűjtés.
-Virágosítás iskolánkban, településünkön.
Kultúra és művészet irányultság
Osztályfőnök: Molnár Orsolya
A XXI. század felgyorsult világában kevés idő jut a művészetek ápolására, a szépérzék és a kreativitás fejlesztésére. A média negatív hatása miatt a kulturális élet szegényessé válik, a gyerekek beszűkült világnézetében csak az internet és a televízió a mérvadó.
Célunk megismertetni a gyerekekkel a kulturális intézményeket: színházat, múzeumot, mozit, kiállítótermeket, koncerteket. Új ismeretekkel és élményekkel gazdagodva formáljuk esztétikai érzéküket, szépérzéküket, szellemi – és érzelmi képességeiket.
Mindezzel szoros kapcsolatban áll a képzőművészet, a kreativitás. Szeretnénk, ha az iskolai mindennapok a tanulás mellett a kézügyesség fejlesztéséről, a kreativitásról is szólnának. Sok óvodás hiányos finommotorikus képességekkel érkezik, nehezen bánik a ceruzafogással, az ollóhasználattal, a formaképzéssel. Hangsúlyt fektetnénk ezen készségek kialakítására, formálására.
Délutáni foglalkozások alkalmával valósítanánk meg a kulturális intézmények látogatását, illetve a kézműves tevékenységeket. A látott és hallott élményekből naplót vezetnénk, az elkészült alkotásokból kiállítást szerveznénk.
Reméljük, hogy a tanulók motiváltan, lelkesen, tudásszomjasan alakítják leendő osztályközösségünket.
Logikus gondolkodás a matematika és a sakk eszközeivel irányultság
Osztályfőnök: Janócsiné Luczi Klára
Az emberek többsége elfintorodik, amikor azt a szót hallja, hogy logika vagy matematika. A logika fontos szerepet tölt be az életünkben, attól függetlenül, hogy alkalmazzák-e vagy sem. Ugyanis, amikor bizonyítani akarunk valamit, akkor többnyire a logika az az eszköz, amihez folyamodunk.
Minden első osztály kezdetekor elsődleges feladatunk nagyon jó osztályközösség kiépítése, hogy a gyermekek mindennapjaikat nyugodt, biztonságos légkörben, jó hangulatban tölthessék el.
Azt valljuk, hogy minden gyermek tehetséges valamiben, a mi feladatunk pedig az, hogy felismerjük ezeket a tehetségeket és a megfelelő helyre irányítsuk. Ennek érdekében minden tantárgy tanítására nagy hangsúlyt fektetünk. Az életkori sajátosságoknak megfelelően szervezzük óráinkat és kialakítjuk a gyerekekben a tudásvágy és az ismeretszerzés iránti igényt.
A megtalált tehetségeket igyekszünk a lehető legtöbb helyen megmutatni, szerepeltetni. Így az alsó tagozat végére a gyerekek megfelelő versenyrutinra tesznek szert és egy-egy kritikus helyzetben a lehető legjobb tudásukat hozzák a felszínre.
A matematika tantárgy minden területét érintjük első osztálytól kezdve. Fontos hangsúlyt kap a számtan, a geometria, a valószínűség, a kombinatorika, és az informatika is. A tanulás folyamán a gondolkodási képességeket fejlesztjük és kialakítjuk a problémamegoldó gondolkodást.
Szakkör, tehetséggondozó órák keretében nagyon sok érdekes feladattípussal találkoznak a gyerekek. Megoldásuk során felfedezhetik a tanulók, hogy nem mindig olyan nehezek a feladatok, amilyennek első látásra tűnnek. Minél többször próbálja megoldani az előzőleg sikertelen feladatokat, annál nagyobb gyakorlási lehetőséget teremt önmaga számára.
A sakkozás képességfejlesztő hatását sokan, sokszor vizsgálták már. Megállapították, hogy e szellemi sport jó hatással van azokra a képességekre, amelyek a sikeres iskolai teljesítményekhez szükségesek.
A sakk jótékonyan hat az értelmi képességek, mindenekelőtt a megértést és a problémamegoldást biztosító gondolkodás fejlődésére.
A sakkozást a délutáni szabadidő hasznos eltöltése keretében tanuljuk, illetve gyakoroljuk. A tehetséges gyerekek sakk szakkör keretében fejleszthetik tudásukat.
Célunk az, hogy egy nagyon jól összekovácsolt, egymást segítő, szerető, tisztelő osztályközösség alakuljon ki, ahol a tudás érték.
Matematika az informatika eszközeivel irányultság
Osztályfőnök: Madarasiné Kozáróczki Beáta
A matematika gyorsan fejlődik, területei folyamatosan bővülnek. Ez és a számítógépek elterjedése új igényeket vet fel a matematika és az informatika tanítás-tanulás módszereivel szemben.
Elsődleges feladatunk, bevezetni a gyermekeket a számok világának rejtelmeibe. Megszerettetni velük a számolás tudományát, miközben tudásukat bővítjük, sikerélményhez juttatva őket nap, mint nap. Arra törekszünk, hogy minden kisdiákot meggyőzzünk arról, hogy a matematika és a számítástechnika hasznos, érdekes és szép. Mindezt nem rábeszélő úton, hanem a játék és megtapasztalás örömével, saját pozitív tapasztalatikon keresztül kívánjuk megvalósítani. Fontosnak tartjuk, hogy a valóságban alkalmazható tudást kell adnunk, melyhez olyan eszközöket kívánunk használni, (interaktív tábla, számítógép) mely a tanulást hatékonyabbá és eredményesebbé teszi. A tudásanyag elsajátítása mellett gondot fordítunk a képességek fejlesztésére, melyet lehetőség szerint szakkör beindításával tudjuk magasabb szintre emelni.
Fontos számunkra a jó légkör megteremtése a tanuláshoz. Az önmagát biztonságban érző kisgyermek szívesen veti bele magát a tanulásba.