Minden osztályban legfőbb célkitűzés az olvasás, írás, számolás készségének kialakítása, emellett viszont az irányultságoknak megfelelő tevékenységeket is szeretnénk beilleszteni a tanórákba és napközis foglalkozásokba. Az idén induló elsős osztályokban is elkezdődik a nyelvoktatás, a tanulók a kötelező tanórák keretein belül, heti öt alkalommal tanulhatnak angolul vagy németül.
Helytörténeti osztály
„ Aki nem ismeri a múltját, nem igazodik el a jelenben, és nem tudja a jövőjét sem építeni.” (J.J. Stalter)
A Helytörténeti osztály tanulói megismerhetik településünk történetét, híres szülöttjeit, jellegzetes népszokásainkat. A Helytörténeti füzetek-melyeknek társszerzője is vagyok- folyamatos és egyre bővülő, s egymásra épülő ismeretanyagot biztosítanak a tanulóknak. A kiadvány a négy évre vonatkozó ismeretanyagokkal már most is rendelkezésre áll, de tervezzünk annak további hat résszel való folytatását.
Múltunk, hagyományaink, népszokásaink játékos megismerésével megtanulják a kitartást, a küzdeni akarást, biztos alapokat kapnak a tanuláshoz.
A folyamatos játékos tevékenykedtetésben mindenki talál az egyéniségéhez illő feladatot, megtanulják elfogadni és segíteni egymást. Miközben folyamatosan gyarapszik tudásuk, megvalósul az életre nevelés azáltal is, hogy megismerik a régi mesterségeket, használati eszközöket, ételeket és mindezek elkészítését.
Gyakran nem az iskolában zajlik a tanulás, hanem egy múzeumban, könyvtárban, vagy akár egy kertben. Az új változatos közegekben a gyerekek sokkal aktívabbak és eredményesebbek.
Az osztály tanulóinak lehetősége nyílik a rendszeres múzeumi foglalkozásokra, kiállítások megtekintésére. Megtanulnak múzeumi, közösségi, kulturális események helyszínein megfelelően viselkedni, emellett rdeklődési körük is kibővül. Meggyőződésünk szerint mindenféle speciális igény kiszolgálható úgy, hogy közben a gyerekek sikerélményben részesülnek és eljutnak olyan helyekre is, ahová a családdal nincs lehetőség.
Csécsiné Mihályi Edina
Őseink nyomán-néphagyományok ápolása
Elődeink megfigyelését, gyakorlatiasságát, humorát szeretnénk megmutatni a gyerekeknek a jeles napokon, a népi játékokon, a népi énekeken keresztül.
Célunk: erősíteni ezáltal a nemzeti hovatartozást, őseink iránti tiszteletet, építeni szeretnénk az osztály közösségi összetartozását.
Amit kínálunk:
A szabadidő hasznos eltöltése folyamán gyermekeik előtt kitárul a világ!
Márkusné Lévai Eszter
Kommunikáció- illem irányultság
Tanítóként célom, hogy a különböző szituációkban is magabiztosan fellépő, határozottan viselkedő, kommunikatív, megnyerő személyiséget alakítsak ki a gyerekekben.
Hogy hogyan szeretném ezt elérni? Játékos formában, gyermekközpontú, ugyanakkor a mindennapi életben is gyakran előforduló helyzetek és feladatok segítségével. A tanulók ezek megoldásával, eljátszásával megtanulják és elsajátítják az emberi érintkezés és kapcsolatfelvétel szabályait.
Élet közeli helyzeteket teremtve megtanuljuk, hogy hogyan kell magabiztosan köszönni, bemutatkozni, kérni, kérdezni, megszólítani valakit, véleményt nyilvánítani, társalogni, szándékaikat kifejezni.
Ezzel párhuzamosan azt is elsajátíthatják, hogy mit jelent az illemtudó, jó és megnyerő modorú, kulturált viselkedés.
Szintén a játék segítségével tanuljuk meg, hogy mit jelent a kulturált viselkedés. Milyen szabályok vonatkoznak az étkezésre, az utcai közlekedésre, a jó és ápolt megjelenésre.
Összességében tehát egy magabiztosan kommunikáló személyiség kialakítása a fő célom. Olyan gyermeké, aki határozott fellépésével elismerést vív ki másoknál, ezzel párhuzamosan pontosan tisztában van azzal, hogy adott helyzetekben hogyan kell és illik viselkedni.
Nagy Krisztina
Magyar irányultság
Szeretném az olvasás iránti vágyat felkelteni, a szabadidőt hasznosan eltölteni. Tanulni csak olvasva lehet, ami gazdag szókincset, dús képzeletet, emberi tartást ad. Hiszen bárhová vet a sors, álmodni magyarul fogunk. Kihasználjuk iskolánk, városunk könyvtárai adta lehetőségeit. Feldolgozzuk négy év alatt az ifjúsági irodalom gyöngyszemeit. Kezdve Fekete István csodálatos világától A kis hercegig. Így fedezzük fel az együttlét melegségét, az élet ünnepélyességét, a tudás hatalmát.
Erre a varázslatra hívom a leendő tanítványaimat és szüleit!
Dr Kovács Tamásné