A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettséget teljesíteni.
A gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a hatodik életévét betölti, legkésőbb az azt követő évben tankötelessé válik. Az a gyermek, akinek esetében azt a szakértői bizottság javasolja, további egy nevelési évig az óvodában részesül ellátásban, és ezt követően válik tankötelessé. A tankötelezettség teljesítése a tanév első tanítási napján kezdődik.
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012.(VIII. 31.) EMMI rendelet 21. § (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása.
Amennyiben a gyermek elérte az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget, az óvoda ezt igazolja. Ha gyermek nem járt óvodába, vagy a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettsége egyértelműen nem dönthető el, illetve ha a szülő nem ért egyet a kiállított óvodai igazolással, az óvoda szakértői bizottsági vizsgálatot kezdeményez. A gyermek felvételéről az igazgató dönt.
A 20/2012.(VIII. 31.) EMMI rendelet 22. § (2) bekezdése értelmében az adott évben tanköteles korba lépő gyermeket a szülő köteles beíratni a lakóhelye szerint illetékes vagy a választott iskola első évfolyamára.
A Hit Gyülekezete által fenntartott II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskolában a 2016/2017. tanítási év első évfolyamára a beiratkozás időpontja az alábbi időpontokban lesz:
2016. április 14. 8:00 – 15:00
2016. április 15. 8:00 – 12:00
2016. április 18. 14:00 – 18:00
2016. április 19. 8:00 – 12:00
2016. április 20. 14:00 – 18:00
Az általános iskola első évfolyamára történő beiratkozáshoz az alábbi dokumentumok bemutatása szükséges (a 20/2012 (VIII.31.) EMMI rendelet 22.§ (4.) bekezdése értelmében):
1. a gyermek személyi azonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya);
2. az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolás (amennyiben a jelentkezés során még nem nyújtották be)
a. óvodai szakvélemény, vagy
b. nevelési tanácsadás keretében végzett iskolaérettségi szakértői vélemény, vagy
c. sajátos nevelési igényű gyerekek esetében a Szakértői Bizottság szakértői véleménye;
3. a gyermek születési anyakönyvi kivonata,
4. a gyermek személyi igazolványa (ha már van),
5. a gyermek TAJ kártyája,
6. a gyermek oktatási azonosító száma (a gyermek óvodája adja ki).
A szülők (gondviselők) adatainak kötelező nyilvántartásához a szülők részéről a következő dokumentumok bemutatása szükséges:
1. mindkét szülő személyi azonosítására alkalmas személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya);
2. mindkét szülő (gondviselő) személyi azonosítására alkalmas személyi igazolványa;
3. amennyiben a gyermek gondviselője nem a vérszerinti szülő, akkor a gondviselői státusról szóló igazolás vagy okirat;
4. nyilatkozat a közös szülői felügyelet gyakorlására;
5. ha a szülők gyermek után rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben részesülnek, akkor az erről szóló határozat vagy önkormányzati igazolás fénymásolata;
6. ha a szülők három vagy több kiskorú gyermeket nevelnek együtt, akkor a kedvezmények igénybevételéhez szükséges a Magyar Államkincstár által kiállított igazolást („Hatósági bizonyítvány családi pótlék folyósításáról”), amelyet előzetesen az Államkincstártól szerezhetnek be;
7. ha a gyermek nem magyar állampolgár, akkor vagy a menedékjogot igazoló okirat, vagy a letelepedési engedély, Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedély (tartózkodási engedély, külföldiek személyazonosító igazolványa, külföldi útlevélben feltüntetett bevándorló jogállás);
8. ha a gyermek nem magyar állampolgár, akkor a szülő kereseti igazolása.
Magyar állampolgár tanuló tankötelezettségét külföldi nevelési-oktatási intézményben is teljesítheti. Ha a tanköteles tanuló külföldön kezdi meg iskolai tanulmányait, azt be kell jelenteni a lakóhely, ennek hiányában a tartózkodási hely szerint illetékes járási hivatalnak. A bejelentést az iskola igazgatójának kell benyújtani, ha a tanuló már beiratkozott hazai iskolába.
Integrált iskolai nevelés sajátos nevelési igényű gyermekek számára az alapító okirat szerint valamennyi Hit Gyülekezete által fenntartott iskolában folyik. Nemzetiségi nevelés nem zajlik intézményeinkben.
Az iskolai felvétel írásbeli döntése ellen a szülői felügyeleti jogot gyakorló szülő a közléstől számított tizenöt napon belül illetékmentes fellebbezési kérelmet nyújthat be a fenntartóhoz címezve az intézményvezetőjénél (Nkt. 37.§ (1-3)). A fenntartó jár el, és hoz másodfokú döntést (Nkt. 38.§).
A beíratás elmulasztását a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247. § a) pontja szabálysértésnek minősíti.
Budapest, 2016. március 9.
Horváth András
Hit Gyülekezete
Oktatási Főigazgatóság