Segítség az iskola választáshoz.
Kedves Szülők!
Gyermekeik a nyolcadik osztály közepén először szembesülnek igazán a „ Mi leszel, ha nagy leszel? ” kérdéssel. A családnak – az iskola és osztályfőnökök mellett - feltétlenül segíteni kell a komoly döntésben. A most meghozott döntés valószínűleg gyermekük egész életére kihatással lesz. A felelős iskolaválasztáshoz egyaránt számba kell venni a lehetőségeket és a gyermekük képességeit, készségeit, eddig elért sikereit, eredményeit is.
Amennyiben gyermekük még bizonytalan, úgy elsősorban önmaguk megismerésében és a középiskolákról szerzett információkkal segítsék őket. A beszélgetések során érdemes kitérni arra is, hogy mire van kereslet, esetleg a szakma tanulás alternatíváit is végig kell gondolni.
Korunkban - általában - már nem egy életre választunk pályát, hanem létünk során többször kerülhetünk hasonló helyzetbe. Erre is fel kell készíteni a gyerekeinket, mert ez állandó rugalmasságot, folyamatos tanulást és alkalmazkodást kíván mindenkitől.
A tartalmas beszélgetésekhez ebben a témában további információkat szerezhetnek például az alábbi oldalakon.
A középiskolákról: - Kir oktatás.hu (középfokú beiskolázás)
- kozepiskola.lap.hu
- KÖLÖKNET ( koloknet.hu)
- holmivan.valami.hu
Pályákról, foglalkozásokról, munkakörökről:
- Nemzeti Pályaorientációs Portál (eletpalya.munka.hu)
- milegyek.hu
Sikeres pályaválasztást kívánok minden nyolcadik osztályos tanulónak és a szülőknek a következő idézettel:
„ ó hidd el benned a Cél és nálad a Kulcs” (Babits Mihály)
Hajdúsámson, 2014. december 4. Oroszné Győri Magdolna
Csatolt fájlok: