2019. 10. 24-26-ig tizennyolc pedagógus társammal egy érdekes nevű továbbképzésen vettünk részt iskolánkban. Mindannyian egyformán kíváncsiak voltunk, hogy mit takarhat ez a cím: pozitív fegyelmezés. Amikor a tanítványaimnak meséltem róla, rögtön jöttek tőlük a viccelődő, ironikus ötletek, például, hogy legközelebb már korbáccsal látnak engem. Biztosítottam őket arról, hogy erről szó sem lehet, de ez is bizonyítja, hogy már az elnevezés is figyelemfelkeltő, találgatásokra ad okot.
Kíváncsian ültünk hát... mondanám, hogy az iskolapadba, ám nem ez történt, mert a székek kört formáltak, a padok pedig hátul voltak berendezve csoportmunkára készen. Felkészült, alapos, pozitív értelemben maximalista képzőnk, Kunkli Erzsébet pedig mindent elkövetett, hogy ne tengődjünk unalomban, hanem teljes mértékben érzékenyítsen bennünket. A feladatok változatosak voltak: készítettünk pókháló ábrát, rajzoltunk, szituációs játékokat játszottunk, kommunikációs gyakorlatokat végeztünk, problémákat és nehézségeket beszéltünk meg, időjárás-jelentést adtunk lelkiállapotunkról, közben sokat nevettünk és tanultunk. Természetesen nem volt minden új, amiről hallottunk, egyrészt felelevenítettük korábbi ismereteinket is, másrészt állítottunk belső iránytűnkön, egy elfogadóbb, türelmesebb szemlélet felé igyekezve eltolni a hangsúlyt.
Ez persze nem jelenti azt, hogy hétfőtől tizenkilenc Dalai Láma vagy Gandhi, a türelem megtestesüléseként kezdi a tanítást. Sokat kell még dolgoznunk azon, hogy a belső változás tartós legyen, ne a rutin irányítsa reakcióinkat, kommunikációs megnyilvánulásainkat, illetve, hogy a mindennapi gyakorlathoz tudjuk igazítani a tanult módszereket.
Mindenképpen hasznosnak ítélem részvételünket. Szerintem senkit sem hagyott érintetlenül a továbbképzés, mindenki nagy tervekkel, reményekkel távozott szombaton délután, erről ki-ki saját maga vallott a képzést záró beszélgetés során. Képzőnk pedig elismerően nyilatkozott lelkesedésünkről, a falainkon látható pozitív üzenetekről, iskolánk kellemes légköréről.