22. Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Verseny, Téglás
2015. Március 28.-án rendezték meg a 22. Babszem Jankó Országos Baptista Népmesemondó Versenyt Tégláson. A rendezvényre 21 iskolából 72 kisdiák érkezett.
A regisztrálás után a gyerekek sorszámot húztak, majd a létszámoknak megfelelően minden évfolyamon két csoportban mondták el a meséket. Az idén a zsűri nagyon szigorúan vette az idő korlátot, mely mesénként 3-4 perc volt. Érdekességnek számít, hogy ebben az évben a másodikos korcsoportban volt a legtöbb versenyző. A zsűri döntésére várakozva a gyerekek Báb és- Drámakuckó előadást nézhettek meg, táncház és kézműves foglalkozást is biztosítottak.
Az eredményhirdetés előtt a zsűri röviden értékelte a gyerekek teljesítményét, a felkészítőket pedig néhány hasznos tanáccsal látta el. Iskolánkat négy fő képviselte és mindannyian nagyon szép sikert értek el.
Eredmények:
1. osztály Gál Attila 3. hely Felkészítő: Máté Adrienn
2. osztály Szegedi Petra Kiemelkedő teljesítmény Felkészítő: Vastagné Szűcs Gabriella
3. osztály Sipos Dorina Különdíj – A Téglási Iskolás Gyermekekért Alapítvány
Felkészítő: Keserű Eszter
4. osztály Császár Imre2. hely Felkészítő: Andó Emese
A versenyzőknek és a felkészítő pedagógusoknak gratulálunk!
Vastagné Szűcs Gabriella mk. vezető