Tisztelt Szülők!
Intézményünk mindent megtesz azért, hogy egyre magasabb színvonalon valósítsa meg oktató tevékenységét. Emellett elkötelezettek vagyunk a tanulók erkölcsi nevelésében is, így mellőzhetetlen feladatnak tekintjük az egyetemes emberi és polgári értékek közvetítését, a kulturált, udvarias viselkedés, illetve a közösségi normákhoz való alkalmazkodási képesség kialakítását.
Meggyőződésünk szerint az általunk kínált lehetőségekből akkor lesznek látványos eredmények, ha tanulóink is elfogadják azokat a követelményeket, szabályokat, amelyek megfelelő keretet biztosítanak az iskolánkban zajló sikeres munkához. Határozott célunk ezért tanulóink iskolai viselkedésének és magatartáskultúrájának javítása, ami reményeink szerint majd tanulmányi eredményeik javulását is jelenti.
Ennek egyik eszköze a házirendben foglaltak maradéktalan betartásának biztosítása. Először megismertetjük tanulóinkkal a rájuk vonatkozó szabályokat, majd pozitív megközelítéssel ösztönözzük őket a szabálykövető magatartásra.
Ezzel párhuzamosan viszont tudatosítani kívánjuk azt is, hogy a fegyelmezetlenségnek következménye van, a szabályok megsértését kísérnie kell a vétséggel arányos mértékű fegyelmező eszközök szigorú, következetes használatának.
Biztosak vagyunk abban, hogy pedagógusaink munkája már rövid távon is látványos előrelépésekhez vezet a fegyelmezettség terén, viszont ehhez szükségünk van az Önök támogatására, együttműködésére is. Ezért tartjuk fontosnak megismertetni az alábbiakban házirendünk kivonatát Önökkel, és egyben kérni, hogy ösztönözzük együtt a gyermekeket az ő érdekeiket is szolgáló iskolai szabályok, elvárások megtartására.
Köszönjük segítségüket!
Bujdosó Tibor
igazgató