Kedves Szülők!
Tanévkezdésre elkészítettük a járványügyi készenlét idején alkalmazandó intézményi szabályzatunkat, melyet az osztályfőnökök már ismertettek a tanulókkal, a szülői értekezleteken Önöket is tájékoztatják, és közzétesszük a közösségi oldalakon.
A szabályzattal az a célunk, hogy a Rákóczi-iskolában biztonságosabb környezetet teremtsünk, valamint megelőzzük a járvány intézményi terjedését.
A szabályzatot a következő címen olvashatják: Járványügyi szabályzat
Arra kérjük önöket, hogy különösen figyeljenek az alábbiakra:
• Intézményünket kizárólag egészséges, tüneteket nem mutató tanuló látogathatja. Ez vonatkozik az iskolában dolgozókra és az ide látogató személyekre is.
• Az intézménybe a szülők csak alapos indokkal léphetnek be.
• Az épületbe belépéskor a szülők számára a maszk használata kötelező, használni kell a kézfertőtlenítőt, és kerülniük kell a testi érintkezést.
• A tanulóknak a maszk viselése javasolt, de nem kötelező. Az épületben az előírtak szerint gyakran kell kezet mosni vagy kezet fertőtleníteni, tartózkodniuk kell a testi érintkezéstől, és tartaniuk kell a biztonságos távolságot.
Kérjük Önöket, hogy egymás egészségének megóvása érdekében tartsák be a járványügyi készenlét szabályait, és működjenek együtt az iskola pedagógus és nem pedagógus alkalmazottaival, valamint gyermekük osztályfőnökével!