Ki mit tud?

2014. április 01. Ki mit tud?

Három kategóriában versenyeztek a diákok az iskolai vetélkedőn.

2014.márc. 20-án Ki mit tud-ot rendeztünk iskolánk kistornatermében a diákönkormányzat szervezésében. A program egész iskolánkat átfogta, alsós és felsős gyerekek egyaránt jelentkezhettek tánc, ének, hangszeres produkció, humor és egyéb kategóriákban. A rendezvényre rengeteg nevezés érkezett, nagy örömmel töltött el bennünket, hogy ilyen aktivitást tapasztaltunk. A tornaterem zsúfolásig megtelt a kezdésre, ezúton is köszönjük a sok érdeklődést, biztatást. Láthattunk nagyon profi és kevésbé jó előadásokat, köszönjük mindenkinek a befektetett energiát, a pedagógusoknak a segítséget e felkészülésben. A felsős gyerekek eredményeit az év végi iskolagyűlésen fogjuk hivatalosan ismertetni, itt kaphatják meg jól megérdemelt jutalmaikat. Az alsós tanulók esetében Andó Emese tanító néni tud bővebb felvilágosítással szolgálni. Ez a program remek lehetőség arra, hogy kibontakoztassátok ügyességeteket, kreativitásotokat, bízom benne, hogy jövőre is rengetegen fogtok nevezni és fellépni. Köszönöm a zsűritagok lelkiismeretes munkáját!

Tánc-alsó tagozat

I. 3.b. osztály
II. Csillagszemű Pitypangok
III. Csire Balázs

 
Tánc-felső tagozat

I. Hutka Dóra
II. Major Melissza
III. Borsos Jenifer-Varga Jenő

 
Ének-alsó tagozat

I. Tóth Szabolcs
II. Szabó Hanna-Kondor Hanna
III. Asztalos Vanessza-Balla Zsanett

 
Ének-felső tagozat

I. Magas Márk
II. Ábri Imre-Makula Alex
III. Ábri Imre-Ábri Sándor

 
Egyéb-alsó tagozat

I. Szalóki Evelin
II. Tóth Natália
III. Nagy Balázs

 
Egyéb-felső tagozat

I. Ladányi E., Szegedi B., Fórizs D.
Balogh R., Varga G.
II. Erdős Gábor-Balogh Dominik
III. Szabó Benedek