Április 9-én alsós tanulóinknak tanulmányi kirándulást szerveztünk Debrecenbe.
Ennek során megtekintettük a Református Kollégiumot. A gyerekeket leginkább az iskolatörténeti kiállítás varázsolta el. Néhány pillanatra megtapasztalhatták, hogy milyen körülmények között tanultak az egykori kollégista diákok. Különleges élményt jelentett még nekünk felnőtteknek is a Kollégium könyvtára, az Oratórium és a Csokonai emlékkiállítás.
Ezt követően a Vojtina Bábszínházban megtekintettük a Kiskakas gyémánt félkrajcárja c. bábelőadást.
Utolsó programként ellátogattunk a Fórum bevásárlóközpontba, ahol a gyerekek a húsvéti kiállítást csodálhatták meg. Legnagyobb élményt számukra az élő nyuszi simogatása jelentette.
Tanulóink a kirándulás során jól érezték magukat és sok új tapasztalattal gazdagodtak.
Hajdúsámson, 2014-04-11 Jakubecz Angéla, Prokkai Mária