Utazás Budapestre

2018. április 16. Utazás Budapestre

Idén április elején a negyedik évfolyamos tanulók egy csodálatos kiránduláson vehettek részt Budapesten. A hajnali indulás senkit nem tántorított el, így reggel hat órakor már az úticélunk felé roboghatott vonatunk. A közel nyolcvan gyerek még kissé álmosan szállt le a Nyugati pályaudvaron, de egy frissítő séta hamar felébresztett mindenkit. Néhány utca a pesti oldalon, és máris szemünk elé tárult a Duna és a Budai vár gyönyörű látképe. A Lánchídon hatalmas szél fogadott minket, de ez egyáltalán nem vette el a jókedvünket. Ámultunk-bámultunk a Budai sikló láttán, főleg mikor megtudtuk, hogy gyalog kell felmennünk a végállomásig! Odafentről gyönyörű kilátás tárult a szemünk elé, a festői szépségű környezetben jólesett a megérdemelt uzsonna. A domboldalról lefelé már láttuk a következő célállomásunkat, a Parlamentet. A Kossuth térre az őrségváltáskor érkeztünk, ez szinte ünnepi hangulatot varázsolt népes csapatunknak. Rövid pihenő után már az Országház díszes termeiben sétáltunk. Kedves idegenvezetőnk az aranyborítású oszlopok mentén elkalauzolt minket országunk legékesebb jelképéhez, a Szent Koronához. Csodálattal telve indultunk az ülésterem felé, ahol törvényeinket hozzák a honatyák. A közel egyórás séta a Parlamentben mindannyiunkat lenyűgözött, észre sem vettük mennyire elrepült az idő. Igyekeztünk az állomásra, de a vonat indulása előtt még jutott időnk egy finom szendvics elfogyasztására. Hazafelé vettük észre, mennyire elfáradtunk. Beesteledett mire újra Sámsonba érkeztünk, ahol már mindenkit izgatottan vártak a szüleik. Hamar elcsendesedett a peron, mindenki tele élménnyel sietett haza, hogy másnap kipihenten induljon el az iskolába.

Kapcsolódó képgaléria