2013. szeptemberében újult erővel kezdtünk bele az elmúlt tanévben megkedvelt munkánkba.
Elmúlt foglalkozásainkon Piroska János helytörténeti, hadászati kutató, hagyományőrző ismertette meg tanulóinkkal városunk eredetét, elnevezéseit, s a régi-régi élet néhány fontosabb tudnivalóit. Régészeti lelet bemutatásával keltette fel az érdeklődésüket, s irányította őket a kutatás felé.
Későbbi foglalkozásunkra Szathmáry József geodétát, családkutatót hívtuk meg, aki érdekes előadást tartott a térképek készítéséről, fontosságáról. Bemutatta, s elmondta Hajdúsámson határainak nevét, helyét, s tájékozódó játékkal színesítette a foglalkozást.
Október 9-én következett a Déri Múzeumban tartandó foglalkozás, ahol B. Pinczés Orsolya Múzeumpedagógus várt bennünket.
Megismerhettük lakóhelyünk ősi leleteit és azokon keresztül az akkori életet, a „Bárándi tarsolylemez” történetét, lelőhelyét. S talán a tanulóinknak a legvonzóbb a korabeli öltözködés, s fegyverek, nemesi ruhadíszek, hajviseletek bemutatása volt.
Mindezek után bemehettünk a foglalkoztató terembe, ahol tarsolylemezt készíthettünk. Ezt mindenki haza is hozhatta, melyhez nemsokára egy „igazi” tarsolyt is fogunk varratni.
Igazán jól éreztük magunkat, s november 6-án készülünk Hajdúhadházra egy újabb érdekes múzeumi foglalkozásra.
Hajdúsámson, 2013. október.
Tóthné Szathmáry Irén