A szakkörrel Budapestre utaztunk, hogy a Nemzeti Múzeumban részt vehessünk egy érdekes múzeumpedagógiai foglalkozáson.
Óriási élményben volt részünk az elejétől a nap végéig. Kezdtük a napot a Hősök terén, ahol megtekinthettük királyaink, fejedelmeink szobrait, emlékműveit. Tettünk egy sétát a Szépművészeti Múzeum előtt, majd a jól ismert „sárga buszunkkal” átutaztunk a Múzeum körútra, a Nemzeti Múzeumba.
Itt már vártak ránk, elhelyeztük a kabátjainkat, táskáinkat és felmentünk az első terembe. Ott Lejla néni bevezetett minket az 1500-as évek világába, amikor a törökök három részre szakították hazánkat. Első ízben a fegyverekkel ismerkedtünk, majd megérkezett Tinódi Lantos Sebestyén uram, aki dalban mesélte el a katonák életét. Alig ocsúdtunk fel a gyönyörű dallamok után, máris megérkezett Nádasdy gróf húga, aki hozott nekünk egy kis beszámolót az ő életükről. Érdekes lehetett, hiszen a gazdagabbak szebb és jobb minőségű ruhákban járhattak, finomabb ételeket ehettek és még cselédjeik is voltak. Unalmas perceiket pedig hímzéssel töltötték, így a ruhák is, az asztalterítők is, a keszkenők is sokkal díszesebbek voltak, mint ma. Sietett is nagyon vissza a kastélyba, mivel a cselédeket irányítani kellett, a főzést pedig felügyelni, hogy a vendégségre minden rendben legyen.
Ezt követően megtekinthettük a török világ bútorait, ruhaviseletét, írásait és az imaszőnyegeiket. Most is énekelt nekünk Tinódi uram a fogságról, a szabadulás reményéről.
Megérkeztünk Kolozsvár gyönyörű főterére, ahova éppen akkor érkezett meg egy szabómester leánya. Finom kelméket, szépen elkészített ruhadarabokat hozott a nagyvásárba. Mindjárt fel is öltöztetett egy fiúcskát és egy leánkát, s olyan fess fiatalokká varázsolódtak, hogy alig ismertünk rájuk. Aztán elárulta, hogy a bálokban milyen ruhákat viselnek az urak, milyen legyezővel legyezgetik magukat a nagy melegben. Ehhez a hangulathoz is hozzátett egy szép éneket az énekmondó Tinódi uram.
No, most átsétáltunk néhány érdekes termen, s megálltunk a várőrség termében – persze ez is jelképesen, mint a többi helyen.
Lejla néni röviden elmesélte a török uralom lényegét, hiszen mi még ezután fogunk erről tanulni. S ahogy mesélt, hát…..úgy megijedtünk egy ott szunyókáló katonától, hogy azt sem tudtuk hová legyünk. No, szó, mi szó, a katona a várra vigyázott. De hát, elaludt. Mi pedig felkeltettük, amire ő olyan mérges lett, hogy azt mondta nekünk: na, megálljatok csak! Holnaptól ti vigyáztok a várra, hiszen én bent leszek a fényességes urak mellett, s a jó melegben fogok őrködni. Ezen még jobban elkezdtünk kacagni. Nagyon élveztük az előadását. Majd megbékélést mutatott és bemutatta az öltözetét, a fegyvereit, és persze elmesélte, miért is van szükség az őrségre. Elbúcsúzott tőlünk, s ment is elfoglalni az új posztját.
Most előlépett Tinódi uram, Nádasdy gróf húga és a szabóleány, s megtanították nekünk a „Hajdútánc” című régi magyar éneket.
Kedves olvasók, ti is megtanulhatjátok, ha a google keresőbe beütitek:
Dalriada: Hajdútánc
Ilyen érdekes és szórakoztató múzeumpedagógiai órán máskor is szívesen részt veszünk, hiszen teljesen vissza tudtunk menni képzeletben abba a korba. A múzeumpedagógusok előadása pedig annyira érdekes volt, hogy még a látogató felnőttek is megálltak és minket hallgattak. Míg vége nem lett a foglalkozásnak, addig mindenki velünk maradt.
Köszönjük szépen ezt a lehetőséget! Örülünk, hogy láthattuk még a Dunát, az Országházat, a Lánchidat, a belváros egy kis szeletét.
A mielőbbi viszontlátásra és olvasásra:
a 2. c. szakkörösei
