Ebből az újságcikkből mindenki megtudhatja, hogy április 9-én mivel folytattuk szakköri tevékenységünk

2014. április 14. Ebből az újságcikkből mindenki megtudhatja, hogy április 9-én mivel folytattuk szakköri tevékenységünk

A mai napon elsétáltunk a Kút u. 20. számú házhoz, ahol egy iskolatársunk édesapja várt bennünket. Ő Bota János műgyűjtő, akit már a tavalyi tanévben megismertünk. Akkor az állatait, kertjét néztük meg.

Most azt az értékes kiállítást mutatta be nekünk, melyet szinte az ország minden területéről gyűjtött össze.
Az előtérben a régi földművelő eszközöket láthattuk, melyek közül sajnos mi csak néhányat ismertünk fel. Ezek voltak a fagereblye, a favilla. Majd tovább haladva a földműveléshez nélkülözhetetlen segítőtárs, a ló szerszámait pillantottuk meg. Itt aztán a nyeregtől a zaboláig minden volt, ami persze a fiúkat érdekelte jobban.
Tovább haladva a lányok is találtak kedvükre való szép régiségeket, a festett köcsögöket, fali- és használati tányérokat, cserépedényeket.
 
Beérkezve egy kis pici helyiségbe elénk tárult Jancsi bácsi felmérhetetlenül gazdag gyűjteménye. Mindjárt a régi konyhaszekrénnyel folytattuk, melyben az akkori divat és szegénységnek megfelelő berendezésben gyönyörködhettünk.
Mellette több polcnyi szerszám. Érdekesebbnél-érdekesebbek. Mérlegek, súlyok, üvegek, konyhai eszközök.
 
Egy régi asztalon aztán felfedeztük az iskolatörténet egy szeletét is. Van tintásüveg tintával, hozzá lúdtoll. Régi tanítói segédkönyv, melynek címe: „Készülés a tanításra”. Bizonyítványok dédanyáink korából, melyben olvashattuk Szöőr Antal igazgató bácsi nevét is. Különböző újságcikkek árulkodnak arról, hogy milyen kiemelkedő munka folyt az iskolában már abban az időben is.
 
Régi pénzeket is gyűjtött Jancsi bácsi. Ezeket nagy érdeklődéssel nézegettük és hasonlítgattuk össze a mai pénzeinkkel.
Tovább szemlélődve ebben a parányi kis „Múzeumban” a fűrészek és csákányok mellett szőlőművelő szerszámokat és permetezőgépet láttunk. Volt ott fejőszék, gyalu, vasutas öltözet, régi férfi télikabát kucsmával, csizmával.
 
Nagyon aranyosan, s szeretettel beszél a gyűjteményéről, melyet szeretne egy igazi, méltó helyen látni. Mi szívesen segítünk ebben Jancsi bácsinak azzal, hogy megismertetjük értékes gyűjteményét az olvasóinkkal.
Titkon abban reménykedünk, hogy lesz városunknak egy igazi „Falumúzeuma”, s lesznek olyan olvasóink, akik segíteni tudnak álmaink megvalósulásában.
Addig is szorgalmasan, s lelkesen végezzük helytörténeti tevékenységünket, s igyekszünk mindenről beszámolni.
 
 
 
 
Hajdúsámson, 2014. április 9.                                                                      2. c. szakkörösei

Kapcsolódó képgaléria