Már alig vártuk, hogy a kedvenc sárga buszunk begördüljön értünk az iskola udvarára! Nagy izgalommal ültünk fel, hiszen tudtuk, hogy a Földi János Múzeumban csak érdekes dolog történhet velünk.
Várt ránk Marika néni, az intézmény igazgatónője, aki a régi kedvességével vezetett fel bennünket a már jól ismert foglalkoztató terembe. Ott is vártak ránk. Mégpedig egy olyan művész néni, aki gyertyaöntéssel és egyéb érdekes népművészeti alkotásokkal foglalkozik. Alexandra néni a Hajdú Baranta Egyesülettől jött nekünk előadást és foglalkozást tartani.
Először azzal ismertetett meg bennünket, hogy a Hajdúságban milyen természetes anyagokat használtak a háztartásban, a főzésnél, a mosásnál és a világításnál. Kicsit beszélt az akkori emberek öltözködéséről, népviseletéről és munkájáról is.
Nekünk ez már ismerősként csengett a fülünkben, hiszen az egész éves foglalkozásaink során nagyon sok ismeretre tettünk szert.
No, most következett az izgalmas foglalkozás! A gyertyaöntés.
Alexandra néni feltette a zsiradékot melegedni, majd két edény hideg vizet tett melléjük. Megmutatta a munka folyamatát és következtünk mi:
Mindenkinek sikerült ezen a foglalkozáson egy érdekes kis gyertyát önteni, de még sokat kell gyakoroljuk, hogy igazi alkotás legyen belőle.
Nagyon szépen köszönjük a Múzeumoknak, az ott dolgozó Múzeumpedagógusoknak, Dobosné Hajdu Ancsa néninek, Tarné Hajdú Judit néninek, Szathmáry Józsi bácsinak, Piroska János bácsinak és tanítóinknak az egész éves érdekesebbnél érdekesebb foglalkozásokat! Reméljük, hogy a jövő tanévben is lesz részünk benne!
Hajdúsámson, 2014. május 21. 2. c. szakkörösei