Országos Ejtőernyős öttusa honvédelmi verseny Szolnokon

2014. június 05. Országos Ejtőernyős öttusa honvédelmi verseny Szolnokon

Hajdúsámson szülötte, Vitéz Bakó István II. világháborús ejtőernyős emléke előtt tisztelegve vett részt négy felsős tanulónk Szolnokon, az első ízben megrendezett Ejtőernyős öttusa versenyen.

Napsütéses időben indultunk előző nap délután Szolnokra, a verseny helyszínére. Izgalommal teli két nap várt ránk, hiszen a MH 86. Szolnoki Ejtőernyős bázisán nem minden nap kaphat szállást általános-, vagy középiskolás tanuló. Megérkezésünk után bejárhattuk a bázist, megcsodálhattuk a kiállított helikoptereket, tiszteleghettünk az elhunyt ejtőernyős hősök emlékműve előtt. A bátor katonák emléke áhítattal töltötte el diákjainkat, erőt adott a másnapi megmérettetéshez.

Másnap nyolc órától izgalommal telve várakoztunk az alakuló téren a megnyitóra. Pontban fél kilenckor, a katonák pontosságával, megkezdődött a verseny nyitóünnepsége. Először Lázár Tibor százados, ejtőernyős kiképzőtiszt, köszöntötte a résztvevőket, majd impozáns, helikopterből történő ugrással, ejtőernyős bemutatót tekinthettünk meg három lépcsőben, tizenöt ejtőernyős katona részvételével. Ezt követően Dr. Boldizsár Gábor ezredes a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi karának docense, a Magyar Ejtőernyősök Bajtársi Szövetségének elnöke megnyitotta a versenyt, beszélt az ejtőernyőzés történetéről, szépségéről, megemlékezett a hősökről. Végül Szabovik Zoltán nyugalmazott ejtőernyős alezredes, ismertette a szabályokat, elosztotta a csapatokat. Ezzel kezdetét vette az öttusa, mely nagy próbatétel volt a gyerekeknek.

A versenyszámok a következők voltak: úszás, lövészet, kézigránátdobás, tájfutás, ejtőernyős elméleti feladatok. A nap folyamán találkoztunk misszióból hazatért katonákkal, ejtőernyősökkel, akik élménybeszámolót tartottak fiainknak.
Tanulóink minden számot teljesítettek, helytálltak a versenyben. Nehéz küzdelem után a harmadik helyezést érték el, mely igen szép eredmény, hiszen ezek a fiúk nem honvédelmi iskolába járnak!

Versenyzőink:
Fekete Balázs 7. osztály
Koltai Márkó 7. osztály
Pető Krisztián 6. osztály
Szuna Dániel 7. osztály

Felkészítők:
Bujdosó Tibor igazgatóhelyettes
Jakubecz Sándor igazgatóhelyettes

Tanulóink mellett a Derecskei I. Rákóczi György Gimnázium Honvédelmi szakának négy tanulója is részt vett a megmérettetésen, s eredményesen szerepelt, ami azért is fontos, mert közülük ketten (Koltai János 11., és Marincsák Gergő 11. évfolyam), iskolánk tanulói voltak. Ezzel iskolánk hírnevét is tovább öregbítették.
Köszönetet mondunk Tóth János Alpolgármester úrnak, aki anyagi támogatásával segítette a versenyen való részvételünket.

Büszkék lehetünk az elért eredményre, gratulálunk fiúk!

Jakubecz Sándor igazgatóhelyettes