Benedek Elek emlékére rendezett verseny

2018. október 04. Benedek Elek emlékére rendezett verseny

Kedves Olvasóink! Kedves Gyerekek!

Benedek Elek nagy meseírónk születésének évfordulóján az egész ország tiszteleg valamilyen rendezvénnyel. A mi iskolánk is minden esztendőben bekapcsolódik ebbe a programsorozatba.
Ebben az évben a 3-4. évfolyamosok részére rendeztük meg az első könyvtári mesetotó versenyünket.

Az osztályok 3-3 fős csapatai a könyvtárban adtak számot ismereteikről. Mesehősök, címek, események felismerése, valamint a meseszámok ismerete volt a tét.

A mesedélutánt Nagyházi Ágota pedagógiai asszisztensünk nyitotta meg. Rövid ismertetőt olvasott fel a gyerekeknek Benedek Elekről. Majd megkapták a totót, és a csoportok elkezdhették a munkát.
40 perces izgalom után kipirulva, de nagy örömmel adták át a megfejtéseket.

Megszületett az eredmény: A sors keze kegyes volt hozzájuk, hiszen holtversenyek alakultak ki a 3. és 4. osztályosok között! Ez így igazságos, s a mese legfőbb mondanivalója valósult meg: „Az igazság mindig győzedelmeskedik.”

I.      3. c    és a            4. b
        Nyisztor Janka     Néző Anna
        Sipos Nándor       Domokos Mira
        Illés Hanna           Kovács Petra

II.      3. d    és a           4. a
         Telepó Petra        Kovács Róbert
         Nagy Fruzsina     Budán Dávid
         Franc Kíra           Szabó Patrik

III.      3. a    és a          4. c
          Ujj Dávid            Győri Arabella
          Nótin Zsolt         Tenkely Napsugár Roxána
          Bene Fruzsina   Suba Alexa

IV.      4. d
          Gyökös Vanessza
          Piroska Csenge
          Balogh Dorina

Gratulálok a nyerteseknek, és szívből örülök, hogy ilyen sokan vállalkoztatok erre a próbatételre. Kiálltátok a három próbát: sok mesét olvastatok; bátrak voltatok; és sikeresen kitöltöttétek a totót. Ezennel elnyertétek Benedek apó jutalmát, melyet átvehettek az osztályfőnökeitektől.


Szeretettel búcsúzunk: Irénke néni és Ágota
 

Kapcsolódó képgaléria