Szeretettel köszöntöm olvasóinkat, s remélem, sokan követik izgalmas, eseménydús és fejlesztő-szórakoztató foglalkozásainkról szóló híradásunkat.
Ígéretünkhöz hűen lelkes kis nebulóinkkal folytatjuk a helytörténeti foglalkozásainkat. Ebben a hónapban az alsósoké volt a lehetőség, így a 2. évfolyam kézműveskedett, a 3-4. évfolyam pedig helytörténeti foglalkozáson vett részt.
Tarné Hajdú Judit a művelődési intézményünk igazgatója nagyon kedveli a gyermekekkel tölthető időt, így vezetésével 9 osztály ismerhette meg városunk nevezetességeit egy kellemes városi séta keretén belől. A sétát Szöőr Antal, néhai igazgató úr emlékoszlopánál kezdték, hogy megismerje minden kisdiák a nagy múltú pedagógus életét, s megérthesse, miért is fontos számunkra ez az emlékhely. Majd az iskola oldalán látható II. Rákóczi Ferenc emléktábla, s a Bényei nyárfa helyett elültetett nyárfa előtt idézték fel névadónk érdemeit. Ezt követően a fő tér, majd az emlékpark szobrai következtek.
A séta után a gyermekek bementek a múzeumunk foglalkoztató termébe, ahol „Hajdúsámson története és látnivalói 2.” számú helytörténeti füzet ide vonatkozó részét töltötték ki. A mini fotókat elhelyezhették a város térképén, így rögzíthették magukban, hogy hol, mit láttak a séta során.
Új ismeretekkel gazdagodva, felfrissülve a januári frisslevegőn térhettek vissza az osztályok az iskolába. Köszönjük szépen Jutka néninek az együttműködést és az ismereteket!
Dobosné Hajdu Anikó játékház vezető és kézműves ezermestere a múzeumunknak, ebben a hónapban a kézügyességét próbálta fejleszteni a második évfolyam nebulóinak.
Témaként fonalmunkát választott. A csomó kötése, masni kötése és a fonás volt az, ami igen-igen próbára tette a gyermekeink figyelmét, kézügyességét és tudását.
Bizony volt mit bepótolni ezen a téren. A modern tépőzáras cipők világában már nem tudnak görcsöt- illetve masnit kötni a gyerekek. Ha hisszük, ha nem, ezt is gyakorolni kellene otthon, csak úgy játékból, hiszen kislányunk majd valamilyen ajándékot is át szeretne egyszer kötni, a babája hajába is szeretne masnit tenni, a kisfiúk pedig meglepetésként készített ajándékukat egy szép szalaggal tennék még vonzóbbá. Ennek a végére is kell egy masnit kötni.
A következő játékos tevékenység a hármas fonás volt, mely alapja lett a később elkészített „Fonal Sárának, vagy Fonal Sanyikának”. Nagy örömmel fotózkodtak a kész munkadarabokkal és vidáman köszönték meg Ancsa néni, és Erika néni segítségét az osztályok.
Hajdúsámson, 2020. 01. 22.