A 4.e osztály egy könyvtári órán vehetett részt, Szathmáry Irénke néni meghívására. Nagy örömmel látogattuk meg iskolánk csodaszép könyvtárát. Irénke néni bemutatta a könyvtárhasználat rendjét, a könyvek elhelyezését, azt, hogy milyen könyvet, folyóiratot hol lehet megtalálni. Még a raktárba is bemehettünk, ahol példás rendben sorakoztak a különféle folyóiratok, könyvek, lexikonok. Néhány ifjúsági regényről mesélt is nekünk, így hallottunk tőle Némó kapitányról, Winnettouról, és Ropiról is, aki naplót írt. Mindnyájan kölcsönöztünk egy-egy könyvet, vagy iskolásoknak szóló folyóiratot. Annyira elmerültünk az olvasásba, hogy a terembe visszafelé menet még a folyosón is bújtuk a könyveinket. Elhatároztuk, hogy ezekből a könyvekből jó sokat el fogunk olvasni.