Márton napi foglalkozások a könyvtárban

2018. november 12. Márton napi foglalkozások a könyvtárban

Szombaton, Márton-napi foglalkozással színesítettem a gyerekek délelőtti tanulását. A 2. c; 3. b; 3. a; és a 2. d osztályok kisdiákjai nagy örömmel vettek részt a 30 perces foglalkozáson, ahol megismerkedhettek Szent Márton életével, valamint a személyéhez kapcsolódó mondákkal, népszokásokkal.

Szent Márton Magyarország védőszentje

A legenda szerint a 4. században Szombathely környékén született és a római császár katonájaként szolgáló Márton egy különösen hideg téli estén francia honban lovagolva megosztotta meleg köpenyét egy nélkülöző koldussal. Aznap éjszaka álmában megjelent Jézus a koldus alakjában. Innentől kezdve nem a hadsereget, hanem Istent szolgálta. Jóságáról még életében legendák keringtek, püspökké is szentelték.

A (legelterjedtebb) monda szerint Mártont szerénysége méltatlannak tartotta e címre, ezért elbújt egy liba ólban.  A libák azonban hangos gágogásukkal elárulták, így megtalálták és Tour püspökévé szentelték.

A Márton nap a 40 napos karácsonyi böjtöt megelőző  utolsó nap, amikor a jóízű és gazdag falatozás, vigasság megengedett, ráadásul ilyenkor fizették ki az éves bérleteket, járandóságokat, gyakran természetben, például liba formájában. Az újbor megkóstolása, finom ételek fogyasztása már önmagában jó hangulatot teremt. Ehhez járulnak hozzá az országszerte megrendezésre kerülő Márton-napi vigasságok és mulatságok.

Szent Márton-dal 
Szent Márton hóban lovagolt,
lova a szélnél is gyorsabb volt.
Szent Márton lovagolt vígan,
meleg köpenybe burkoltan.
A hóban koldus vacogott,
nem viselt mást, hitvány rongyot.
"Ó, légy a segítségemre,
vagy megvesz az Isten hidege!"
Húzza Szent Márton a gyeplőt,
megáll a didergő előtt.
Szent Márton éles szablyája
a meleg köpenyt szétvágja.
Felét Szent Márton od'adja,
koldus hálásan fogadja,
de Szent Márton már vágtat el
köpenye másik felével.

A rövid ismertető után három kisfilm segítségével részletesen és élményszerűen mutathattam be ennek a nagyszerű embernek az életútját.

Az alábbi linkekre kattintva a kedves olvasó is részesülhet ebben az élményben.
Szent Márton Élete - YouTube
Szent Márton – YouTube
Fényfestés: Szent Márton élete a Szent Márton templom ... - YouTube
 

A kisfilmek után énekeltünk és verset mondtunk, melyek e nap népszokásából adott ízelítőt.

Nincs szebb madár, mint a lúd,    
Nem kell neki gyalogút,
Télbe-nyárba mezítláb,
Úgy kíméli a csizmát.

Réce-ruca, vadliba,
Jöjjenek a lagziba!
Kést kanalat hozzanak,
hogy éhen ne haljanak!
Ha jönnek, lesznek,
Ha hoznak, esznek.
Ej-haj, vadliba,
mit ettél a lagziba?
Tekintetes káposztát,
méltóságos rántottát.

Végezetül Szent Márton életével kapcsolatos színezők közül válogathattak a gyermekek, s ezzel zártuk a foglalkozást.

  

Remélem minden kedves minket követő gazdagodott egy olyan népszokással, mely a mai napig színesíti a magyar nép életét.

Szeretettel búcsúzom a következő eseményig:                                              Tóthné Szathmáry Irén
                                                                                                                                          könyvtáros
 

Kapcsolódó képgaléria