Októberi jeles napok

2018. október 04. Októberi jeles napok

Október hónapunk neve a római naptár emlékét őrzi, melyben a nyolcadik helyen állt.
Octo = nyolcadik.
A régi székely-magyar naptárban „Magvető hava” elnevezéssel szerepelt.
A meteorológusok viszont „Őszhó” megnevezéssel jegyzik.

Az évszak hangulata a költőket is megihlette. Egyik legszebb őszi témájú verset Petőfi Sándor írta: Itt van az ősz, itt van újra…/ részlet

Itt van az ősz, itt van ujra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
Szeretem? de szeretem.

Kiülök a dombtetőre,
Innen nézek szerteszét,
S hallgatom a fák lehulló
Levelének lágy neszét.

Mosolyogva néz a földre
A szelíd nap sugara,
Mint elalvó gyermekére
Néz a szerető anya.

És valóban ősszel a föld
Csak elalszik, nem hal meg;
Szeméből is látszik, hogy csak
Álmos ő, de nem beteg.


Máramaros hegyei, ahogy a nagy költő látta.

Október 1.

Valamikor régen „sorozónap” volt, ilyenkor vitték a fiatalembereket katonának. Ez a nap a zene világnapja is. Ekkor ünneplik a muzsikát, mely mindennapi életünk része.
Ezen a napon született 1899-ben Bárdos Lajos nagy zeneszerzőnk, karnagyunk, zenetudósunk. A zeneakadémián Kodály Zoltán tanítványa volt.

Ez a nap az „idősek napja” is, mely az egész éves törődés mellett egy programokkal, eseményekkel megtöltött ünnep a tiszteletükre.

Október 4.

Sok helyen a Ferenc napja körüli időszakot tartották a legalkalmasabbnak az őszi gabona, kivált az őszi búza vetésére.
Ekkor tartják az „állatok világnapját” annak emlékére, hogy Assisi Szent Ferenc az állatok oltalmazója ezen a napon halt meg.

Híres-neves Ferencek:

• Deák Ferenc (1803-1876): jogász, államférfi
Az országgyűlés tagjaként az ellenzék egyik vezére volt. Majd a kormány igazságügy-minisztere lett. Döntő szerepe volt az 1867-es kiegyezés létrejöttében. Kortársai méltán nevezték a haza bölcsének.
• Liszt Ferenc (1811-1886): zeneszerző, zongoraművész és karmester
Európa-polgárként élt, de ő mindenkor magyarnak tartotta magát. Már kilenc évesen elnyerte a közönség csodálatát. Zeneakadémiánk alapításában is szerepet vállalt. Ez az intézmény ma is az ő nevét viseli.
• Móra Ferenc (1879-1934): író, újságíró, múzeumigazgató
Élete és munkássága az Alföldhöz, Szegedhez kötötte. Mint mesemondó, ifjúsági író vált országos hírűvé. Móra Ferenc gyermekirodalmunk jelképévé is vált, ifjúsági könyvkiadónk róla kapta a nevét.

  

Október 6. – Az A aradi vértanúk emléknapja

Az 1848/49-es elbukott szabadságharcot kegyetlen megtorlás követte, melynek részeként a felségsértés címén halálra ítélt tizenhárom tábornokot október 6-án, Aradon kivégezték. Ugyanezen a napon, Pesten gróf Batthyány Lajos első magyar miniszterelnököt golyó általi halálra ítélték.

Október 15. – Teréz napja

A nagy borvidékeken – így például a Dunántúlon, Baranyában, a Mátraalján, Egerben – gyakori szüretkezdő nap. Ezt a napot Teréz-szedésnek nevezik.
Szintén ekkor van a „fehér bot” napja, mely felhívja az emberek figyelmét a gyengén látó vagy vak társaik segítésére.

 

Október 20. – Vendel napja

A pásztorok védőszentjükként tisztelik. Skót herceg volt, de titokban elhagyta a királyi udvart, és Rómába zarándokolt. Visszafele utazva Westrich mellett egy kis házikóban telepedett meg, és koldulással tengette életét. Később pásztornak szegődött el. Majd a földesura megengedte Vendelnek, hogy visszatérjen remete életmódjához. Szent életmódjának a híre elterjedt, s számos földműves kereste fel, hogy beteg állatát megáldja.
Végül a tholei kolostor apátjának választották, és pappá szentelték. Sírja fölé kis kápolnát emeltek. Utóbb ekörül nőtt ki St. Wendel városka.

Szent Vendel a Hortobágy állataira is vigyáz

 

Október 23. – Nemzeti ünnepünk

Az 1956-os forradalom Magyarország népének a sztálinista diktatúra elleni forradalma és a szovjet megszállás ellen folytatott szabadságharca, mely a 20. századi magyar történelem egyik legmeghatározóbb eseménye volt.
Magyarországon tilos volt erről beszélni, ellenforradalomnak bélyegezték.
1989. október 23. óta ez a jeles nap kettős nemzeti ünnep hazánkban:
- az 1956-os forradalom kitörésének ünnepe;
- a Magyar Köztársaság kikiáltásának a napja.

Október 26. – Dömötör napja

Ez a nap régóta pásztorünnep. Ekkor tartották a híres juhásznapokat. Dömötör igazi időjósló nap is. Ha hideg szél fúj ezen a napon, akkor kemény, fagyos lesz a tél.

Október 28. – Simon, Júdás napja

Régen ekkor fizették ki a juhászokat. Sok helyen Simon- Júdás-napi vásárokat is tartottak. Vas megyében, Sárváron még ma is őrzik ezt a hagyományt.

 
Dömötör napi őszi pásztorünnep                                                           Simon – Júdás-napi vásár

Október 31. - Takarékossági világnap, A reformáció emléknapja

Ez az igazi őszi hónap nem csupán a betakarítás, szüret, deresedő hajnalok ideje, hanem világnapok és jeles ünnepek sokaságával is felhívja magára a figyelmet.

 

Szeretettel várok mindenkit gazdag programjainkra és a könyvtárba:
Irénke néni