Olvasóvá nevelés a 4. b osztályban

2019. február 06.

Kedves Olvasóink!

A mai beszámolónk segítségével a 4. b osztály és Madarasiné Kozáróczki Beáta tanítónő segítségével újra az olvasóvá nevelés birodalmába látogatunk el.

Íme, Bea néni beszámolója:

Osztályomnak, Erich Kastner: A két Lotti című ifjúsági regényét választottam. Ez volt számukra az első olyan könyv, mellyel a közös olvasásunkat és szövegfeldolgozásunkat indítottam el.

Általában ami kötelező, azt a gyerekek nehezebben fogadják. Így azzal, hogy közösen vágtunk bele a regény olvasásába és elemzésébe, úgy gondolom sikerült a „kötelező” szó fogalmát átértékelniük. Attól, hogy valami kötelező, még lehet jó és érdekes.

Egy héten legalább kétszer olvastunk egy-egy fejezetet, melyhez feladatokat oldottunk meg közösen, önállóan, csoportban. A feldolgozások alkalmával mindig lelkesek, motiváltak voltak a gyerekek. Izgalommal várták a következő részt. Színesebbé tettük az olvasmány élményét azzal is, hogy egy-egy fejezet olvasása, feldolgozása után megtekintettük az adott részt film formájában is. A fejezetekhez minden alkalommal készíteniük kellett egy odaillő rajzot.

A regény befejezése után szomorúan jegyezték meg: Már vége?....de kár! frown

Azóta lelkes tagjai a könyvtárnak és Irénke néni nagy örömére sűrűn kölcsönöznek ki könyveket. smiley


Kedves Gyerekek!

Szívből örülök annak, hogy másfél év eltelte után már nagyon sokan jártok könyvtárba, és élvezitek a szép környezetet. Megértettétek, hogy az olvasás szórakoztat, társaságot biztosít, gazdagítja a tudásotokat, szókincseteket és hasznosan tölthetitek el az időtöket.

Várok minden érdeklődő gyermeket nagy szeretettel, s ha hozol magaddal egy barátodat, aki még nem volt itt, nemes cselekedetet teszel.
 

Kapcsolódó képgaléria