Kedves Szülők, és Gyerekek!
4. c –Szórakozva együtt a tudásért
Az „Érték, amely körülvesz bennünket” című sorozatunk részprogramjaként az „Olvasóvá nevelés” első lépéseiről már híradással voltam.
Most a 4. évfolyam szórakoztató, de mégis komoly munkájáról szólunk Ferencz Viktória tanítónővel együtt.
Ez a programsor is végigkíséri az egész éves tevékenységét a diákoknak. Szeretnénk, ha szórakozva tanulnának, s tanulás közben kikapcsolódásnak éreznék az új ismeretek befogadását. Így indítottuk el ezt a tevékenységünket, melyben már három osztály kapcsolódott be. A 3. c munkáját már megismerhette mindenki. Jelenleg a 4. c; majd a jövő héten a 4. a tanulóinak élvezetes kutakodását, olvasási élményét teszem közzé.
Viki néni gondolatai:
Az idén Erich Kästner: Emil és a detektívek c. könyvét dolgoztuk fel.
Délutánonként közösen olvastunk, hogy a tanulóim az olvasás mint közös tevékenység örömét átélhessék. Ezek mellett néhány olvasásórát vettünk igénybe a csoportos, illetve páros munkához, hogy Emil kalandos útját megismerjük.
Emil és a detektívek c. könyvhöz az internet segítségét is alkalmaztuk mind az új feldolgozású film megtekintésekor, mind az olvasónapló használatakor. Ezzel a módszerrel a mű világába még tökéletesebben be lehetett vonni a gyerekeket. Újabb élménnyel gazdagodott az osztály, jó alkalmat keresve arra, hogy a "kötelező" jelleg elmaradjon, és az olvasás pozitív értékekeit erősítsük.
(A feldolgozott olvasónapló Juhászné Vadász Emese szerzőtől származik az egykori Apáczai Kiadótól)
Az olvasónapló kitöltése nem okozott gondot a nebulóknak, hiszen a feladatok érdekessége, a kisfilmek látványossága, az együtt munkálkodás öröme feledtette a munka nehézségét.
Mellékeljük a feladatlapokat, hogy bárki kipróbálhassa önmagát. Az olvasóvá nevelés közös feladatunk, mindenki felelőssége, ezért hívjuk fel gyermekeink figyelmét közösen az olvasás fontosságára, élményt, kikapcsolódást, nyugalmat és gazdag szókincset biztosító szerepére.
Könyvtárunk nagyon sok gyermek- és ifjúsági regénnyel, kortárs irodalommal fog gazdagodni ebben a tanévben. Várunk minden kedves diákot, munkatársat a nagyon szép könyvtárunkban, ahol 2019 januárjától a meglévő könyvek mellett már kölcsönözhetőek lesznek az új szerzeményeink is.
Szeretettel búcsúzom a következő híradásig.