Alsós kézműves program a népi mesterségek jegyében
2019. március 13.
2019. március 6-án iskolánkban pályaorientációs napot tartottunk, melynek keretében az alsó tagozat programja népi mesterségek jegyében telt.
A nap folyamán különböző helyszíneken próbálhatták ki magukat a gyerekek kézműves foglalkozásokon. A tantermekben a „Székelyeknél ég a lámpis” és a Kisvakond nadrágja c. videót tekinthették meg az osztályok, melyből rengeteg információt gyűjthettünk a házi kenyérsütésről, ló patkolásáról, szőnyegszövésről és a lenvászon készítéséről. Egy TOTÓ kitöltésével mélyítették el a látott információkat.
A technika tanműhelyünkben mézeskalács sütésére volt lehetőség, illetve tavaszi virágokat készíthettek tojástartóból a gyerekek. Közelgő nemzeti ünnepünk alkalmából kokárdát varrtak, nemzeti színű karkötőt sodorhattak. Textilfestéssel terítő készítésére volt lehetőség, továbbá tavaszi ajtódíszeket készíthettek diákjaink. A 4. évfolyam kipróbálhatta az agyagozást és a fafaragást.
Színes és mozgalmas napot tudhatnak maguknak a diákok és a nevelők egyaránt.
Köszönjük valamennyi kézműves helyszínen segítő kollegánk munkáját, a színvonalas munkadarabokat, a múzeumi munkatársak segítségét Dobosné Hajdú Anikó vezetésével.
Szeretnénk megköszönni a rendszeresen hozzánk járó kedves szülők szeretetteljes segítségét, számítunk rájuk továbbra is.
Földiné Jakab Edit
Tóthné Szathmáry Irén
Vastagné Szűcs Gabriella
Szervezők