Ballagás

2014. június 23.

Idén 2014. június 14-én került sor intézményünkben a ballagási ünnepségre, amely ezúttal is igen látványosra és érzelmesre sikeredett.

Ez a nap jelentős mérföldkő a nyolcadikosok életében, hiszen ekkor zárják le életük egyik meghatározó szakaszát, az általános iskolai tanulmányokat. Elbúcsúznak tanáraiktól, diáktársaiktól és a következő tanévben megkezdik középiskolai tanulmányaikat. Iskolánk vezetése ezúttal is mindent megtett azért, hogy ez a csodás ünnepség minél gördülékenyebben, látványosabban és az érzelmekre erősen hatva bonyolódjon le. A korábbi évek sikereinek köszönhetően a programnak ismét a díszudvar adott otthont, amely káprázatosan fel volt díszítve.


Igazgatónő megható és szívből jövő beszéde előtt a zászlóátadás, átvétel szertartása volt látható. Magkapták méltó jutalmukat a nyolc éven át kitűnő és kiváló közösségi munkát végző tanulók, emellett a szülők együttműködését is megköszönték. A gyerekek fölrepítették a székükre kötözött lufikat, amelyek azt jelképezték, hogy búcsút vesznek az intézménytől. Majd a műsor végén a pedagógusok egy dallal búcsúztak a végzős diákoktól, éreztetve azt, hogy ők sem fogják elfelejteni az együtt töltött éveket. Az idei ballagási ünnepség is igazán emlékezetesre sikerült, köszönet minden szervezőnek, résztvevőnek a remek, összehangolt szervezésért.
 
Módis Tamás