Idén jubileumi, 40. alkalommal rendezte meg a „Barátunk a könyv” olvasónapló pályázatot a Méliusz Juhász Péter Könyvtár. A népszerű verseny szervezői évtizedek óta feladatuknak tekintik az irodalmi ismeretterjesztést, az olvasóvá nevelést.
Idén is szép számmal neveztek a megye iskolái. A díjkiosztó ünnepségen a 2. fordulóra bejutott csapatok kaptak értékes könyvjutalmat. A meghívott íróvendég Sohonyai Edit volt, aki örömmel emlékezett vissza első debreceni író-olvasó találkozójára. A programot Kustár Gábor bábcsoportja színesítette.
„A szervezők szerint a beérkezett pályázatok azt közvetítik, hogy a mai, keveset olvasó gyereket is lehet olvasóvá csábítani. A pályázat célja az olvasás népszerűsítése mellett az is, hogy könyvtárhasználati ismereteket szerezhessenek a fiatalok és megtanuljanak csapatban dolgozni.”
Iskolánkból két csapat vett rész a megmérettetésen, akik a díjátadó ünnepségre is meghívást kaptak:
„Szupernégyes”: Földi Máté, Illés Hanna, Nyisztor Janka, Sipos Nándor (3. c)
Felkészítő tanár: Ivánku Szilvia és Csécseiné Mihályi Edina
„Könyvkvartett”: Berencsi Zsófi, Fekete Bence, Kanalas Tifani, Mányi Viktória (8. g)
Felkészítő tanár: Zachar Zoltánné