Ismét sikeres volt a Rákóczi-hét

2015. március 30. Ismét sikeres volt a Rákóczi-hét

Színvonalas ünnepséggel zárult az egész hetes programsorozat.

Már hagyományosnak tekinthető a Rákóczi-hét programsorozat megrendezése, amellyel minden évben iskolánk névadója előtt tisztelgünk. A tanulókat változatos programok várták egész héten, így az idén is sokan vettek részt az érdekes előadásokon, izgalmas vetélkedőkön és sportversenyeken. Az eredményhírdetésre pénteken került sor, ahol a helyezettek oklevelet és tárgyjutalmat  vehettek át.


A hét lezárásaként megrendezett záróünnepségen, fenntartónk, a Hit Gyülekezete képviseletében Nemes Ákos lelkész idézte fel Rákóczi életútjának a napjainkban is aktuális, tanulságos mozzanatait, majd az egybegyűltek megtekinthették a Molnár Orsolya által felkészített drámaszakkörösök előadását és a tanári kar műsorát.

Az ünnepségen újra átadásra került a Rákóczi-díj, amellyel évről-évre azok kerülnek jutalmazásra akik kieelkedő munkájukkal sokat tesznek a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskoláért.

Az idei jutalmazottak: Hamza Gábor, Hajdúsámson díszpolgára, volt polgármester
                                       Major Imréné, nyugdíjas szakács
                                       Vadászné Szőke Magdolna, testnevelő tanár
 

Kapcsolódó képgaléria