Ha valaki nagylelkűen segít másokon, önzetlenül támogatja a szükségben lévőket, az mindannyiunk számára követendő. Ennek szép példáját láthattuk a minap intézményünkben, ugyanis immár második alkalommal látogatott el hozzánk Géczy Andrea jelentős ruha-, cipő-, játék-, könyv- és egyéb adománnyal. Andrea futónagykövetként nemcsak a futóéletet, hanem karitatív megmozdulásokat is szervez a környezetében. Ebben társai voltak a rokonok, ismerősök, szomszédok, és azok a józsai anyukák, akik jól motivált közösségként támogatták a kezdeményezést.
A „Suliholmigyűjtés” keretében még jól használható, minőségi holmikat gyűjtenek össze azzal a céllal, hogy rászoruló családokon, gyerekeken segítsenek. A kedvezményezettek mi, a hajdúsámsoni Rákóczi-iskola lettünk, így került hozzánk ez a nemes felajánlás. Nagyon örülünk ennek a kapcsolatnak, és bízunk a folytatásban, hiszen minden segítségre, támogatásra szükségünk van a nehezebb körülmények között élő gyerekek hátrányainak leküzdéséhez.
Az adományozott holmik jó helyre kerültek Andrea jóvoltából, aki időt, energiát nem kímélve fogta össze az adakozókat. Hálásak vagyunk érte, és példaértékűnek tartjuk a tanulóink érdekében tett összefogást.
Kedves Andrea, Márti, Gabi, Ági, Judit, Ildi, tisztelt barátok, rokonok, ismerősök és ismeretlenek! Köszönjük szépen!