Karácsonyi műsor

2014. február 12. Karácsonyi műsor

Karácsonyi ünnepség a szeretet és az összetartozás jegyében

Talán észre sem vesszük, de telnek – múlnak a napok, a hetek és megérkeztünk ahhoz az időszakhoz, amikor álarcok és maszkok mögé elbújva, szuperhős és királylány jelmezben énekeljük a farsangi dalokat. De mégis szívmelengető érzés visszaemlékezni 2013. december. 21-re, amikor iskolánk aulája díszfényekbe öltözve megnyitotta kapuját a diákok, iskolánk dolgozói és városunk lakosai számára.


Talán a karácsonyi műsor előkészületei során kapjuk a legtöbb segítő kezet, ötletet a műsor megvalósításához, meghitté tételéhez. A díszletek megácsolása, megfestése, a fények és a nélkülözhetetlen hangosítás használata, amely által különleges színházi hangulat született, a rend –tisztaság megteremtése mind-mind gondos kezek munkáját dicsérik. Felsorolni is nehéz azokat a dolgokat, amelyek nélkül nem lett volna teljes ez a délután. Művészeti iskolánk tanárai, művészei nagy lelkesedéssel és még nagyobb szeretettel készítették fel növendékeiket a műsorra és örömmel vállalták a fellépést tanítványaikkal közösen.

Már évek óta hagyomány, hogy a gyönyörű fenyőfát a bölcsődésekkel együtt ünnepélyesen öltöztetjük fel. Ezek után az óvodások kedveskedtek a jelen lévőknek szép műsorukkal, majd városunk polgármestere tartotta meg ünnepi beszédét. A 4. f osztály következett és adták elő történetüket. Az est fénypontja előtt zenetanáraink és csengő hangú énekes diákjaink, valamint kántáló népzenészeink és néptáncosaink vezettek át bennünket Józsi bácsi a cipészmester történetéhez. A történet egyszerűsége, gördülékenysége és értelmezhetősége tette lehetővé, hogy lelkünkben felbuzduljunk és megértsük a karácsony valódi titkát. A várakozás, a vágyakozás a fel nem ismert találkozás és az ígéret beteljesedése a történetben mind – mind útravalóul szolgált, hogy hasonlóképpen készüljünk karácsony szent estéjére.

Hajdu Sándor

Kapcsolódó képgaléria