A karácsony hangulata járta át iskolánkat december hónapban.
A főbejáratnál elhelyezett adventi koszorú első gyújtásának megindításával vette kezdetét az ünnepi készülődés.
Az adventi várakozás következő fontos eleme volt az óriási fenyő megérkezése az aulába, illetve a folyosók, tantermek ünnepi díszbe öltöztetése. Mindezek meghitt karácsonyi hangulatot varázsoltak iskolánkba.
Az utolsó tanítási nap „Ünnepre hangolva” telt. Az iskolarádióban karácsonyi dallamok szóltak a nap folyamán.
Az alsó tagozaton különböző helyszíneken kézműves foglalkozások zajlottak. Karácsonyi dekorációkat, asztalidíszeket készítettek a gyerekek pedagógusok koordinálásával. Nagy örömünkre, több szülő is segítségünkre volt a nap folyamán, melyet ezúton is hálásan köszönünk.
A Művelődési Ház és Könyvtár közreműködésével bepillantást nyerhettünk a csuhé angyalka készítésébe, a gyertyamártás rejtelmeibe, a horgolás művészetébe.
Az iskolai könyvtárban karácsonyi hagyományokról láthattak filmet a gyerekek. Mesefilm vetítés, karácsonyi történetek olvasása, karácsonyi daltanulás tette még színesebbé az utolsó nap programjait.
Lélekben feltöltődve ünnepelt diák és pedagógus, gyermek és felnőtt, még közelebb kerülvén a karácsony ünnepkörének mondanivalójához.
Földiné Jakab Edit
Maszlagné Kulcsár Zita
Tóthné Szathmáry Irén
szervezők