Megemlékezés az 1848/1849-es forradalomról

2018. március 22. Megemlékezés az 1848/1849-es forradalomról

Iskolánk ebben az évben is méltóképpen emlékezett meg az 1848-as forradalomról és a szabadságharc kiemelkedő alakjairól. A hagyományokhoz híven a negyedik évfolyam tanulói adtak műsort, kiegészülve a kicsinyek kórusával. A több héten át tartó próbák egyaránt voltak izgalmasak, vidámak és fárasztóak. Sokan életükben először álltak színpadon, beszélhettek mikrofonba, ami nem kis izgalommal járt.
Összehangolt csapatmunkára volt szükség, hiszen a március 14-i előadáson közel 100 fő vett részt, kb. 80 diák, kiegészülve a vendégfellépőkkel és a művészeti iskola tanáraival.  A nézők hallhattak verset, éneket, különböző hangszereket megszólalni, láthattak zászlós táncot. Délelőtt az alsó és a felső évfolyamnak került bemutatásra, 15 órától pedig a város számára rendezett megemlékezésen.
A gyerekek számára azon túl, hogy hatalmas élmény volt ennyi ember előtt szerepelni, saját elmondásuk szerint fontos volt, hogy ezáltal kicsit át tudták érezni az 1848-as eseményeket, bele tudták képzelni magukat a márciusi ifjak helyébe.


Vendégszerepeltek: Dandé Melinda, Farkas Valéria, Farkas Ibolya.
Felkészítő pedagógusok: Bacskainé Czap Ildikó, Forgácsné Király Ottília, Máté Adrienn, Tóthné Tenczler Judit.
Kórusvezető: Sándorné Sas Ildikó

 

Kapcsolódó képgaléria