Rákóczi-hét

2017. április 10. Rákóczi-hét

Március utolsó napjával ért véget a 19. Rákóczi-hét intézményünkben. Iskolánk névadója előtt tisztelegtünk az egész héten át zajló programsorozattal, mely során Rákóczi életútjához kapcsolódó rajzpályázaton, izgalmas és küzdelmes sportversenyeken, történelmi vetélkedőkön, filmvetítéseken, valamint író-olvasó találkozón vehettek részt diákjaink. Az okleveleket és a jutalmakat a zárónapon tartott iskolagyűlésen kapták meg a helyezést elért tanulók.


Záróünnepségünkön igazgató úr beszédében kiemelte, hogy II. Rákóczi Ferencnek, történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakjának személyében olyan államférfiról beszélhetünk, aki nagyszerű példát mutatott áldozatkészségben, elkötelezettségben és hazaszeretetben.


Az ünnepi műsorban Illés Imre művésztanár klarinéton XVII-XVIII. századi dalokat, kuruc nótákat, a citeraegyüttes decsi verbunkot adott elő, valamint a 3. évfolyam tanulóinak közreműködésével  A fejedelem dajkája című mezőladányi népmondát tekinthette meg a szép számú közönség.


Hagyomány intézményünkben, hogy ezen az ünnepségen adjuk át a Rákóczi-díjat azoknak, akik intézményünkért, iskolánk tanulóiért végeztek kimagasló, áldozatos munkát. Ez évi díjazottjaink Tóthné Szatmáry Irén pedagógus és Fogarasi László családgondozó voltak. Szívből gratulálunk mindkettőjüknek.


A rendezvény végén az intézmény, az iskolai diákönkormányzat, az alapítvány és a Rákóczi-díjazottak képviselői helyeztek el koszorút a fejedelem szobránál.

Kapcsolódó képgaléria