2018. szeptember 15-én megrendezésre került a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság által szervezett idei Roma Ki Mit Tud területi elődöntője. A versenyen iskolánk 12 diákja, valamint a Reménysugár Gyermekotthon 4 lakója mérte össze tudását. A gyerekek táncos, zenés, versmondó produkciókkal kápráztatták el a zsűri tagjait. Az előadást sok készülődés, próba előzte meg, melyen heteken keresztül felkészítőik, Horváth Sándor, Verdes Lilla és Zachar Zoltánné nyújtottak segítséget. Az előadások során a fellépők nagy hangsúlyt helyeztek a roma motívumok megjelenítésére (pl.: öltözet, kiegészítők). A 3 fős zsűrinek nem volt könnyű dolga a színvonalas produkciók közül kiválasztani azt a 3+1 főt, akik 22-én Debrecenben a megyei döntőben folytathatják a versenyt.
A színvonalas és jó hangulatú versenyről minden résztvevő ajándékokkal távozhatott.
Továbbjutott versenyzők: Varga Szebasztián (rap), Lakatos Klaudia (ének), Sarkadi Tibor és Maczó Dávid (párostánc), Molnár Barbara (ének)
Wimmer Glória