A DMJV Család- és Gyermekjóléti Központ egy EFOP-os pályázat keretében iskolai szociális segítő tevékenységet valósít meg a Rákóczi-iskolában.
Az együttműködési megállapodás alapján a Központ munkatársai különböző egyéni, csoportos és közösségi szociális programokat szerveznek. Az eddigiek során az alsós tanulóknak kézműves csoportfoglalkozásokat, a pedagógusoknak gyermekvédelmi témakörökben előadásokat tartottak.
A programsorozat következő lépéseként 2018. január 30-án szakmai konzultációt szerveztünk a Család- és Gyermekvédelmi Központ szakemberei, a belső gondozók, az iskolapszichológus, az igazgatóhelyettesek s az érdeklődő osztályfőnökök részére azzal a céllal, hogy a belső munka, illetve a jelzőrendszeri tagok közötti együttműködés tovább javuljon. A „hozott” esetek, a gyakorlati példák megbeszélése, valamint a kérdések felvetése során a résztvevők tájékozódhattak az aktuális helyzetről, az intézményi gyermekvédelmi munka dilemmáiról.
A konzultáción a gyermekvédelmi feladatokat ellátók számára szakmai, módszertani tanácsok hangoztak el, megállapodások születtek, melyek – meggyőződésünk szerint – hatékonyabbá teszik az iskolai gyermekvédelmi munkát.