A hagyományokhoz híven az iskolában 2013.október 25-én az alsós napközis gyerekek számára szüreti mulatságot szerveztünk a díszudvaron.
A napközis csoportok forgószínpad szerűen vettek részt a programokon. A mustkészítés munkafolyamatait is megismerhették az érdeklődő gyerekek. Mindenki a szőlő leadásával kezdett, azt ledarálták és kipréselték a karbantartó bácsik, lehetőség volt mustkóstolásra is. Közben különböző helyszíneken érdekes programok várták a gyerekeket. Az egyik helyszínen Lakatos Viktória tanító néni néni célbadobással, a másik helyszínen Molnár Orsolya tanító néni kötélhúzással, a harmadik helyszínen Madarasiné Kozáróczki Beáta, Borosné Rácz Judit és Jakubec Angéla tanító nénik arcfestéssel színesítették a délutánt. A kézműves és népi kismesterségek szakkör bemutató foglalkozásán csuhéból, műanyag kupakból kreatív ajándékok készülhettek. Akik kedvet kaptak az ehhez kapcsolatos elfoglaltságokhoz, Dobosné Hajdú Anikó néni szívesen örömmel várja az érdeklődő gyerekeket.
Mindezek mellett lehetőségük volt a gyerekeknek aszfaltrajz készítésére a szüret témakörében. Kiállítást tekinthettünk meg a napközis gyerekek alkotásaiból, illetve megtekinthettük a városi könyvtár Kézműves és Népi Kismesterség szakkörök kiállítását.
Köszönöm minden segítő kollegám lelkiismeretes munkáját, a karbantartó bácsik segítségét! A talpalávalót Horváth Ferenc biztosította, Neki is köszönet a munkájáért!
Andó Emese