2018. március 28-án tartottuk az idei tanév második szakmai napját, melynek napirendi pontjai között két kiemelt téma szerepelt: a komplex instrukciós program, valamint a hátránykompenzálás lehetőségei.
Intézményünkben a 2017-2018-as tanévben vezettük be a komplex instrukciós programot (KIP), melynek megvalósításával az a célunk, hogy kezeljük a magatartási problémákat, megszüntessük a tanulók alulmotiváltságát, javítsuk a gyerekek kommunikációját, együttműködési készségét, problémamegoldó gondolkodását. Jelenleg kilenc osztályban kilenc pedagógus szervez egy-egy tantárgyból KIP-es órákat. Mivel nagyon fontosnak tartjuk. hogy iskolánkban minél szélesebb körben alkalmazzuk a hejőkeresztúriak által hazai viszonyokra alakított amerikai programot, a szakmai nap első részében a programban résztvevő pedagógusok a bemutató órákon – rendhagyó módon – tanulóként vonták be munkatársaikat, akik így nem külső szemlélőként, hanem „belülről” láthatták a KIP-es órákat. A foglalkozásokat követően a megvalósító pedagógusok számoltak be tapasztalataikról, a program alkalmazhatóságáról, előnyeiről. Valamennyien hangsúlyozták, hogy a KIP-es órák népszerűek a gyerekek körében, akik szívesen vesznek részt a foglalkozásokon, egyre inkább segítik egymást a csoportmunkában, és sikerélményhez jutnak a személyre szabott egyéni munka során.
A második részben meghívott előadóként L. Ritók Nóra, az Igazgyögy Alapítvány vezetője tartott előadást a hátránykompenzálás lehetőségeiről. Bemutatta a generációs szegénységben élők felzárkóztatásának egy lehetséges módját, a toldi modellt, beszélt az esélyteremtő, integrációs program alappilléreiről, azaz az oktatásról (a művészeti oktatás fontosságáról, a tanodáról), a családgondozásról és közösségfejlesztésről, valamint az intézményekkel való együttműködésről.
A pedagógiai megújulást és szemléletváltást ösztönző szakmai napot munkaközösségi foglalkozások zárták.