2014. március 3-án 1400-tól versmondó versenyt tartottunk a felső tagozatosok számára.
A felhívást az ötödik évfolyam tanulói vették legkomolyabban. Közülük az 5. f osztály, ahonnan 17 tanuló vállalkozott a megmérettetésre. Sajnos a 7. és 8. évfolyam idén nem képviseltette magát. A felső tagozat ifjoncai nagy lelkesedéssel készültek, ennél csak az izgatottság volt nagyobb. A mezőnyből kiemelkedett a 6. évfolyamot egyedül képviselő Mezei Flóra produkciója.
Eredmények:
I. Mezei Flóra 6.e
II. Kurucsó Tamás 5.f
III. Hamar Bettina 5.d és Keszler Ákos 5.f
IV. Török Gabriella 5.b
Szívből gratulálunk a helyezést elért tanulóknak és megdicsérünk minden résztvevőt. Úgy vélem kellemes órát töltöttünk a humoros, komoly, megható versek hallgatása közben.
Köszönöm a zsűrizésben való közreműködést kollégáimnak: Dandé Lászlónénak és Dr. Szabóné Kozma Zsuzsannának.
Éles Piroska