A ballagási ünnepségen adtuk át az Iskolánkért kitüntető díjat, melyet azoknak a szülőnek vagy nyolcadikos diákoknak adományozunk, akik sokat segítettek, együtt gondolkodtak velünk, kimagasló eredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét.
Ebben a tanévben díjat adományoztunk Bordásné Csákfalvi Edinának, aki a 8. e osztály szülői munkaközösségének vezetője. Kedves, gyermekeit lelkiismeretesen nevelő édesanya. Érdeklődő, segítőkész, nyolc éven keresztül sokat segített az osztályprogramok szervezésében. Tájékozott, hatékonyan képviselte a gyerekek és a szülők érdekeit a különféle fórumokon, valamint a hétköznapi tevékenységekben is. Mivel van még fiatalabb gyermeke, bízunk benne, hogy iskolánkkal ez a remek kapcsolata a későbbiekben sem szakad meg. Köszönjük az iskolánkért végzett munkáját! Jó egészséget, további sikereket kívánunk számára!
Az Iskolánkért kitüntető díjat vehette át Seres Réka 8. g osztályos tanuló. Réka példamutató szorgalma, kitartása, kiváló tanulmányi eredménye követendő példa lehet minden tanuló számára. Szerény, kedves, céltudatos, segítőkész természetével a közösség meghatározó alakja volt. Szívesen vett részt a közösségi feladatok megoldásában is. Sokoldalú, minden téma iránt nyitott, érdeklődő személyisége garancia volt arra, hogy folyamatosan kiváló teljesítményt nyújtson szinte valamennyi tantárgyból az általános iskola nyolc évében. Rendszeresen vett részt tanulmányi versenyeken, pályázatokon, ahol szép eredményeket ért el. Emellett kimagasló a művészeti iskola festészet tanszakán nyújtott teljesítménye is. Sok sikert kívánunk a középiskolai tanulmányaihoz az Ady Endre Gimnáziumban!
E díjjal jutalmaztuk Mihály Réka 8. e osztály kiemelkedő tanulóját, aki kedves, szerény természetével, szorgalmával, odaadásával, kreativitásával 8 éven keresztül példát mutatott osztálytársai számára. Eredményeivel, tisztelettudó viselkedésével a tanárai elismerését is midig kivívta. A „Hódítsd meg a biteket” nevű és más informatikai versenyek állandó díjazottja, valamint hat éven keresztül volt a robotika szakkör hűséges tagja, ahol a kisebbekkel is szívesen foglalkozott. Történelemhez kapcsolódva is többször találta magát országos versenyeken. Munkához való hozzáállása, szorgalma mintaként állítható a következő generáció elé. Köszönjük a munkáját, és sok sikert kívánunk a Debreceni Mechwart András Szakgimnáziumban is!