Öt nyolcadik osztályban közel száz tanulónk ballagott el június 15-én. Az ünnepség kezdetére megtelt a virágcsokrokkal, lufikkal díszített belső udvar, a rekkenő hőség ellenére sokan várták az utolsó csengőszóval kezdődő ünnepséget.
A ballagó osztályok bevonulása után – a hagyományoknak megfelelően – az ünnepélyes zászlóátadás következett, majd Bujdosó Tibor igazgató úr és Dandé Lászlóné alpolgármester asszony köszöntötték a ballagás részvevőit, búcsúztak a végzősöktől, s méltányolták az intézményben végzett munkát. Igazgató úr hangsúlyozta az idei ballagás különleges mivoltát, hiszen nem mindegyik diák hagyja el az intézményt, ugyanis a 2019-2020-as tanévben indul az első gimnáziumi osztály középiskolánkban.
Az ünnepi műsorban a nyolcadikosok két gyönyörű dallal, búcsúzó beszéddel köszöntek el az iskola közösségétől, az elsősök pedig szavalattal, a hetedikesek búcsúztató verssel és beszéddel, a pedagógusok egy közös énekkel búcsúztak el a végzősöktől.
Nemes hagyomány, hogy megköszönjük minden ballagó osztály szülői munkaközösségének a sok éven át tartó együttműködést egy-egy virágcsokorral, melyet Horváth Zsoltné (8. a), Marincsák Mónika (8. b), Filimon Zsoltné (8. c), Tímár Judit (8. g) és Józan Melitta (8. e) vett át.
Ezt követően azoknak a diákoknak tapsolhattunk, akik eredményeikkel öregbítették iskolánk hírnevét, példamutató tagjai voltak a tanulói közösségnek:
Seres Réka (8. g) nyolc éven keresztül kitűnő bizonyítvánnyal zárta a tanévet, Szoboszlai Anna (8. c), Szilágyi Gábor (8. c), Mihály Réka (8. e), Bota Martin (8. e), Tóth Balázs (8. e) és Fekete Bence (8. g) kitűnő tanulmányi eredményt értek el nyolcadik osztályban.
Jó és jeles tanulóként Máté Gyula a 8. c, Berencsi Zsófi, Kanalas Tifani és Mányi Viktória a 8. g, Hamar Lilla és Bordás Ádám a 8. e osztályból kapott jutalmat.
Kiemelkedő közösségi munkája elismeréseként könyvjutalomban részesült Szilágyi Judit (8. g), Dalmi Viktória (8. c), Kovács Andrea (8. g), Zeke Anasztázia Rebeka (8. e).
Megköszöntük továbbá Bordás Ádámnak (8. e) és Tóth Balázsnak (8. e) a fiú labdarúgó-csapatokban végzett munkáját. Az elmúlt években több alkalommal sikeresen vettek részt országos és megyei versenyeken, kiváló helyezéseket értek el, ezért évzáró dicséretet vehettek át.
Idén Bordásné Csákfalvi Edinának, a 8. e osztály szülői munkaközösségének vezetőjének, illetve Seres Rékának (8. g) és Mihály Rékának (8. e) adományoztunk Iskolánkért kitüntető díjat.
Az ünnepség végén a ballagó nyolcadikosok elengedték a színes léggömböket, és velük – jelképesen – az iskolánkban eltöltött esztendőket. Szívből kívánunk mindegyikőjüknek sikeres pályafutást az elkövetkezendő években!
Az ünnepség megszervezéséért, lebonyolításáért köszönetet mondunk Oroszné Győri Magdolna igazgatóhelyettes asszonynak, a közreműködésért hálásak vagyunk a hetedikes osztályfőnököknek, diákoknak, valamint a szereplő és segítő felnőtteknek s tanulóknak.
A ballagásról készült videó megtekinhető:
https://youtu.be/0VUdC2jlN1U