Elröppent a nyár. Minden igyekezetünk ellenére sem sikerült nyújtani még egy picit a szünidőn, feltartóztathatatlanul fordult át a naptár augusztus utolsó napjáról, így a szeptember elsejei becsengetéssel megkezdődött a 2017-2018-as tanév.
A Rákóczi-iskola tanévnyitó ünnepségén Bujdosó Tibor igazgató úr, Nemes Ákos, a fenntartó Hit Gyülekezete egyház lelkésze és Dandé Lászlóné alpolgármester asszony köszöntötte az intézmény dolgozóit, tanulóit, valamint a megjelent hozzátartozókat. A színvonalas produkciókon kívül gyönyörködhettünk abban a 110 izgő-mozgó elsősben is, akik már – a nyári munkálatoknak köszönhetően – új környezetben kezdhették meg tanulmányaikat.
A 38 tanulócsoportban tanuló 853 diákunknak, a pedagógusoknak, az iskolai dolgozóknak és minden szülőnek kívánunk sikeres, élménydús tanévet.