Tanévnyitó ünnepségek intézményünkben

2020. szeptember 03.

Idén két tanévnyitó ünnepséggel kezdtük a tanévet.

Idén két tanévnyitó ünnepséggel kezdtük a tanévet, hiszen augusztus 31-én tartottuk a Rákóczi-iskola gimnáziumi és szakképző osztályainak tanévnyitóját, valamint az új középiskolai épület átadó ünnepségét, szeptember 1-jén pedig az általános iskolában indítottuk a tanévet.

Intézményünk és városunk életében kiemelkedő jelentőségű ez az esemény, hiszen az előző évben még az általános iskolai épületben induló négy évfolyamos gimnáziumi képzés mellett az idei tanévben a hároméves szakképzésekbe is bekapcsolódhattak tanulóink, és birtokba vehették az új, modern épületet. 

Iskolaavató ünnepségünkön beszédet mondott Tasó László, országgyűlési képviselő, Antal Szabolcs, Hajdúsámson város polgármestere, Dr. Mészáros István László, a fenntartó Hit Gyülekezete Országos Vezetőségének ügyvezetője és Horváth András, a Hit Gyülekezete oktatási főigazgatója.

Mindannyian elismerően szóltak a projektben résztvevők munkájáról, a város, az intézmény és a fenntartó Hit Gyülekezete – a gyermekek jövőjét segítő – együttműködéséről.

Szeptember első napján az általános iskolai tanévnyitón több mint kilencven elsőst köszönthettünk. Rendhagyó módon tettük ezt, hiszen a járványügyi készenlét miatt az ünnepség alatt csak az elsősök és a szüleik vagy kísérőik tartózkodtak az aulában, a többi osztály az osztálytermében rádión keresztül hallgatta meg igazgató úr tanévnyitó beszédét.

A mosolygós gyermekek jelenlétén kívül öröm számunkra az is, hogy hagyományos, osztálytermi oktatással kezdhettük a 2020/2021-es tanévet.

Eredményes, sikerekkel teli tanévet kívánunk diákoknak, szülőknek, pedagógusoknak egyaránt!

Kapcsolódó képgaléria