Diákolimpia országos döntő

2015. június 12. Diákolimpia országos döntő

Negyedik lett focicsapatunk!

Fonyódligeten rendezték meg az idei IV. korcsoportos leány labdarugó Diákolimpia Országos Döntőt. A lányokkal már rutinos versenyzőként érkeztünk vasárnap a helyszínre, hogy hétfőn kipihenten vághassunk bele a küzdelmekbe.

Az első nap során négy mérkőzést vívtunk melyeket sikerült megnyernünk és ezzel a legjobb nyolc közé kvalifikáltuk magunkat. A 4 egyenként 12 perces mérkőzés során a lányok bebizonyították, hogy helyük van a döntőn és nem véletlenül kerültek ide. Pontos passzokkal, remek cselekkel, és gyönyörű gólokkal kápráztatták el a versenyre kilátogatókat. Nagy reményekkel vágtunk bele a keddi napba is ahol rögtön az első meccsen győzelemmel juttattuk tovább magunkat a Diákolimpia legjobb 4 csapata közé az egyenes kiesési szakaszban. Sajnos több győzelem már nem várt ránk a torna során. A döntőbejutásért és a bronzmérkőzésen se sokkal maradtunk alul. A lányok elfáradtak, ami nem csoda ennyi mérkőzés lejátszása után, illetve ellenfeleink is mind klubcsapatok tagjai voltak, akik ellen nagyon szépen helytálltunk.  

Összesítésben a 4. helyen végeztünk, ami nagyon előkelőhelyezés, főleg ha azt is hozzá tesszük, hogy igen fiatal csapattal vettünk részt. Nagyon büszke vagyok a csapatra, hiszen az iskolánk történetében Diákolimpiai eredményeket nézve, egyik legjobb teljesítményünket érték el. A csapat tagjai, (Horváth Petra 7.e., Horváth Viktória 7.e., Szabó Fruzsina 7.e., Szabó Viktória 7.e., Dobi Kinga 7.e., Báró Vivienn 7.c., Éles Réka 7.d., Gyarmati Krisztina 6.d., Ozsváth Réka 8.d., Preku Vivienn 8.e.) igazi csapatként küzdöttek, és remekül álltak helyt egy nagyon színvonalas döntőn. Ezúton is szeretném megköszönni az egész éves munkájukat, illetve Szegedi Szabolcsnak, hogy velünk tartott és segítette a munkánkat.
 
Vadászné Szőke Magdolna