Fórum futóverseny

2014. november 07. Fórum futóverseny

Népes csapat képviselte iskolánkat a futóversenyen, versenyzőink közül többen a dobogóra is felállhattak.

2014. szeptember 21-én került sor a Fórum bevásárlóközpont által rendezett futásra, melyet a szervezők a „Fussunk együtt, Fórumtól Fórumig” elnevezéssel indítottak útnak 2011-ben és azóta minden szeptemberben megrendezésre kerül.

A rendezvényen iskolánk tanulói is szép számban vettek részt, akiket a felsős testnevelést oktató pedagógusok kísértek el. A nevezési díjat a Fórum üzletközpont a fiatal tehetséges atléták támogatására ajánlotta fel. A verseny résztvevői ajándékpólót kaptak a szponzorok jóvoltából.

A versenyzők korosztályonként és nemenként 10 perces időközönként startoltak el a Csapó utca felől és a Fórum piac felőli bejáratánál értek célba, ahol a versenyzőket teával és ropogtatnivalóval várták a szervezők. Az első helyezettek kupát, a második és harmadik helyezettek érmet, a 4.-8. helyezettek oklevelet kaptak.
A díjazottak emellett ajándéksorsoláson is részt vettek, ahol hasznos nyereményekkel is gazdagodhattak.

Díjazottak:
 

Szijjártó Dorina 3.c. 3. hely
Csuka Nikolett 7.c. 3.hely
Pető Krisztián 7.e. 3.hely
Kanalas Dániel 6.b. 4.hely
Milák Péter 6.b. 4.hely
Vágó Erika 3.b. 5,hely
Baranyai Csaba 8.d. 5.hely
Horváth Sándor 3.b. 6.hely
Szabó Zoltán 5.c. 6.hely
Maklaga Rivhárd 7.b. 6.hely
Horváth Renáta 6.a. 6.hely
Szilágyi Enikő 7.a. 6.hely
Néző Viktória 7.a. 7.hely
Várfalvi Lili 4.d. 8.hely
Maklaga Tamás 5.b. 8.hely

 

Kapcsolódó képgaléria