Az őszi szünet előtti péntek délután gyerekzsivajtól volt hangos a kistornaterem. A napközis munkaközösség hagyományteremtő kezdeményezésére a tanév különböző időszakában az évfolyamok egy vidám sportos délutánt töltenének el együtt. A sort a 4. évfolyam kezdte.
Az osztályok 10 fős csapatokkal képviseltették magukat. Eszközként volt ott labda, pad, zsámoly, szőnyegkunyhó. A játékosok labdát vezettek padon, szökdeltek, kúsztak-másztak, és természetesen sokat futottak. Beleadtak apait-anyait. De nemcsak ők! Az osztályok szurkolótáborai is kitettek magukért, 11. csapattagként hajtották, buzdították az övéiket. A feladatok negyedikeseknek megfelelően igen összetettek voltak. Egy menetben többféle feladatot kellett végezni, és közben figyelni arra, hogy a pálya melyik részén éppen mit is kell csinálni. Nagyon jó volt megtapasztalni azt, hogy ebben a korban már a „mindenáron győzni” kényszerét fel tudja váltani a pontosan, becsületesen játszani érzése. Ha a labda leesett, oda mentek vissza a játékosok, ahol ez megtörtént, ha pontatlan volt a feladat végrehajtása, újra csinálták azt!
Fergeteges hangulatú délután sikeredett így a csapattagoknak, az osztályoknak és nekünk, tanítóknak egyaránt. A győztes: 4. a, 4. b, 4. c, 4. d., mert így éreztük, hogy abban az egy órában mindenki győzött!
Kívánunk a többi évfolyamnak is hasonlóan jó hangulatú, együtt töltött időt!
2017. november 6.
Bacskainé Czap Ildikó
Tóth-Laboncz Attila