A Debreceni Tájfutók és a kiváló tájfutó edző, Kovács Ádám szervezésében került megrendezésre a Sámsoni lőtéren a gyermekek körében egyre népszerűbbé váló tájfutó kaland, ezért 2019. november 30-án délelőtt 20 felsős diákunkkal ellátogattunk a Sámsoni lőtérre, hogy terepen is kipróbáljuk és alkalmazzuk a tájfutásban eddig megszerzett tapasztalatainkat, tudásunkat.
Nagy izgalommal vágtak bele tanulóink az ismeretlenbe, a legkülönfélébb felszíni képződmények sem tántorították el őket a céltól. Bozóton, ösvényen, szárazárkon, rókaváron, köves árkon, töltéseken, földletöréseken – és még sorolhatnánk a nehezítő körülményeket – kellett áthaladnia a tájfutó gyerekeknek, de sikerrel vették az akadályokat.
A kis csapatban akadtak olyan diákok is, akik kezdetben az intézmény díszudvarán, majd terepen is kipróbálhatták már magukat ebben a sportágban, így számukra nem volt ismeretlen a tájoló és a térkép rendeltetésszerű és pontos használata. Az újonnan belépők pedig igen hamar alkalmazkodtak az ismeretlen és újszerű kihívásokhoz, a megváltozott körülményekhez, amiket ez a remek sport kínál. A bemelegítő, 5 ponton át tartó pályát közösen teljesítették gyermekeink, ezután kezdetét vette az egyéni, 9 pontot magába foglaló pontgyűjtő pályán való megmérettetés. Utóbbi pályát 12 percen belül kellett egyénenként teljesíteni, ha valaki kiszaladt az időből, az percenként 8 hibapontot kapott, és ezáltal hátrányba került. Egy igen élvezetes és tanulságos rendezvényt tudhattunk magunk mögött, ez a sportág erősíti a részvevők önbizalmát, az önmagukba vetett hitet, valamint elősegíti, hogy a világban könnyűszerrel merjen az illető tájékozódni és nyitni az újszerű dolgok felé.
Köszönjük buszsofőrünk, Gyula bácsi, valamint Kovács Ádám, kiváló tájfutó edző segítségét!