Iskolánk története

2014. február 07.

Hajdúsámsonban évszázadok óta folyik alapszintű oktatás, s az intézmény története messzi múltba nyúlik vissza.

Az 1300-as években szerzetesek tanítottak egészen 1526-ig. A XVI. században Török Bálint földesúr fennhatósága alatt a lakosság áttért a protestáns hitre, így az oktatást a Debreceni Kollégiumból hozott református rektorok, az akkori végzős diákok végezték. Ekkor az iskola a Kollégium „leányiskolájaként” működött. Az oktatás az ábécére, hittanra és számtani ismeretekre korlátozódott.
1552-ben református elemi iskola kezdi meg működését Sámsonban. 1705-ben állandó jellegű iskola nyílik.
Az első ismert sámsoni rektort, Polgár Istvánt az 1747-es esztendőben jegyzik fel. Ekkor 30 fiú jár iskolába. 1770/71-es tanévben sem változott az osztálylétszám, tanítójuk: Takács György volt. A leányok még nem tanulhattak, csak 1773-tól. Az oktatásban 1868-ban következett be változás Eötvös József törvénytervezete alapján, s 12 éves korig kötelezővé vált a hatosztályos elemi elvégzése.
1750-es évektől 1880-ig a Budaházy-család támogatta a községi iskolát.

1800-ban szűkös körülmények között megkezdődik Martinkán az iskolai oktatás. 1812-ben, a községben új fiúiskola épül tanítói lakással.  1835-ben római katolikus kápolna épül iskolával, melyet 1841-ben lebontanak, s újjáépítik kőből, és cseréppel fedik be.
1864. szeptember 4-én Szabó Sándor törvényszéki nyugdíjas megkezdi a tanítást a középmartinkai csőszházban 27 tanulóval. 1871-ben Martinkán a szőlőskertben felépített emeletes épületben helyezik el az imaházat, a tantermet és a tanítói lakást.
 1927-ben épült fel az eredeti iskolaépület, 74 gyereket továbbra is egy tanító tanított. 1945 után a Török-kastély épületéből 4 tantermes iskolaegységet hoztak létre. 1997-től 2004-ig négy pedagógus tanít két épületben. A tagiskola vezetője Kárász Sándor  volt 26 évig, 1974-2000-ig.

A községben kevésnek bizonyul az iskolai férőhely, így 1867-ben új fiúiskolát építenek, majd 1870-ben átadásra kerül a 2. leányiskola is.
Sámson 1871-ben nagyközség státuszt kap, a lakosság létszámának növekedésével az iskolák száma is bővül.
1878-ban bent a községben már 3 tanteremben, 3 tanító 316 gyermeket tanít. Később a tantermek száma 4-re emelkedik. Az izraelita családok izraelita iskolát működtetnek 1 teremben, egy tanítóval. Az elemi iskolát végzett tanulók háztartási és gazdasági ismeretekkel bővíthetik tudásukat.
1887. szeptember 4-én került Hajdúsámsonba a Debreceni Református Kollégiumból Szöőr Antal, aki községünk első és leghíresebb iskolaigazgatója volt. 1927-ig folytatta sokoldalú tevékenységét, s az emlékére állított zászlótartó emelvény az iskolánk előtt található meg.
1909-ben megépült a Szatmári-úti iskola két tanteremmel. Az Árpád úton görög katolikus iskola létesült 1927-ben, mely sokáig iskolaként funkcionált hét közben, hétvégén pedig templomként várta a hívőket. Ez a két iskolaegység ma már nem létezik.

1930-ban Sámsonkertben az un. Klebelsberg-féle tanyai népiskolai tervek alapján állami költségvetésből elemi iskola épül egy tanítói lakással. Az oktatás 1-6 osztályú összevonásban történt. 1946-tól két tanteremben tanítottak már. A 70-es években a szolgálati lakásból is tantermeket alakítottak ki. 1996-ban korszerűsítették a fűtést, majd két év múlva a vizes blokkot is. 2000/2001-es tanévig 8 évfolyamon, 4 tanteremben részben összevont rendszerű oktatás folyt. 2002. szeptemberétől 1-6 önálló osztályban tanultak a diákok, a 7. 8. osztály bejött a központi iskolába. 2013. szeptemberétől állami iskola lett, s nem a mi iskolaegységünk részeként funkcionál.
 Ligettanyán is szükségessé vált, hogy épüljön egy új iskola, ahol 1924-ben a Hadházy földbirtokos segítségével beindult az oktatás. Az 1930/31-es tanévben két tantermes iskola épült tanítói lakással. Az 1960-as években két új tanteremmel bővült. Az 1996/97-es tanévre a létszám 11-re csökkent, így itt megszűnt az oktatás.

1928-1934 között Hegedűs Nagy Lajos, 1934-1938 között Kovács Gusztáv látták el az iskolaigazgatói feladatokat.
1933-tól a község a korábbi református iskolát tanítókkal együtt átveszi, s így végre 1938-ban megépül a ma is működő egy emeletes, nyolc tantermes iskola, mely 1940-ben nyolcosztályos népiskolává fejlődött. 1945. augusztus 18-án beindul a kötelező általános iskolai oktatás. 1949-ben már 986 fős volt az iskola diáksága.
1938-1955-ig Szöőr Gyula, a híres igazgató úr fia lett iskolánk szeretett igazgatója, s nyugalmazásáig, 1966-ig a tanyai iskolák központi igazgatója. Az Ő szorgalmazására állami iskolává nyilvánították iskolánkat.
A Ludmány-féle kúriából, /Kossuth utca/ két tantermes iskolát és szolgálati lakást alakítottak ki Balogh Pálné igazgatónőnk részére. Itt éltek nyugdíjazásukig a gondnoki tisztséget ellátó férjével, s családjukkal.

Nagy tisztelettel írom le régi iskolaigazgatóink nevét, kiknek a „keze alatt” igazán híressé vált a Hajdúsámsoni Általános Iskola.
1955-1961-es esztendőkben Dr. Gyarmathy Kálmán, aki a mai napig jó egészségnek örvend, s visszajár iskolánkba.
1961-1970-es években Balogh Pálné, Mara néni.
1970-1985-ös években Fürtös Sándor.

A tanteremhiány leküzdése miatt iskolánkban a tanítás délelőtt-délután, váltással történt egészen 1980-ig. Ekkor felépült a Kossuth utcán az új központi iskola 8 tanteremmel. A földszintes épületrészt később egy emeletráépítés keretében négy tanteremmel bővítették.
A folyamatos tanulói létszámunk miatt újra kinőttük iskolánkat. A mai, legújabb iskola tervét egy Ybl-díjas hajdúsámsoni születésű építész, Mányi István készítette társaival, s 2000/2001-ben felépült a csodálatos épület.
2002. október 5-én új, tágas tornacsarnokkal gazdagodtunk.
2004-ben aulánkat Galánfi András fafaragó, művész-pedagógus és Mátl Péter szobrászművész varázsolta szebbé, tette megfelelő színtűvé a terem akusztikáját „turán ornamentikával”.

Iskolánk, iskolai életünk nagy változásokon ment keresztül, de minden időszakban, minden itt tanító kollégának ugyanaz volt az alapvető célja: vegyük figyelembe oktató-nevelő tevékenységünk során tanulóink egyéni képességeit, tehetségét, fejlődésének ütemét, speciális helyzetét.
Ezt a célt szolgálja a többcélú oktatási-nevelési intézményünk, mely összetett iskola. 8 évfolyamos általános iskola és 12 évfolyamos alapfokú művészeti iskola.
 
Iskolánk évkönyveiből, összeállította:

Tóthné Szathmáry Irén tanítónő