Intézményünk ebben a tanévben bekapcsolódik a Boldogságóra Programba, mely 10 egymásra épülő témából áll. E témák fokról fokra ismertetik meg a boldogság különböző összetevőit, feltételeit. A programba 14 alsós és 3 felsős tanulócsoport kapcsolódott be osztályfőnökeik vezetésével. Ők 10 hónapon keresztül minden hónapban tartanak egy boldogságórát az adott témában. A Boldogságóra programba való bekapcsolódással iskolánk pályázatot nyújtott be a „BOLDOG ISKOLA” cím elnyerésére. A feltételeknek eleget tettünk, így intézményünk megkapta a „BOLDOG ISKOLA” címet, és a 2016/2017-es tanévben jogosult a cím és a logó használatára. További célunk, hogy a pályázat folytatásával az „ÖRÖKÖS BOLDOG ISKOLA” címet is kiérdemeljük.
Sándorné Sas Ildikó
igazgatóhelyettes