Az „Édes száj” pályázat sikeres megvalósítása

2018. május 30. Az „Édes száj” pályázat sikeres megvalósítása

A Magyar Élelmiszerbank Egyesület „Édes száj” címmel pályázatot hirdetett azzal a céllal, hogy minél több rászoruló gyermek vehessen részt színvonalas, élményekben gazdag rendezvényeken.
A hajdúsámsoni Keresztelő Szent János Karitász csoport a gyermeknapi rendezvények kategóriában megnyerte ezt a pályázatot Fodor András plébános segítségével.
A Magyar Élelmiszerbank Egyesület jóvoltából 226 gyermek finom, minőségi édességet kapott. Az édességek a hajdúsámsoni II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola és AMI 1-4. osztályos azon tanulói között kerültek szétosztásra, akik rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosultak.
Hálás szívvel köszönöm a Jóistennek, aki segített mindenben, hiszen az Ő segítsége nélkül mindezt nem tudtuk volna megvalósítani.
Köszönet Bujdosó Tibornak, az iskola igazgatójának, aki biztosította számunkra a helyszínt.
Köszönöm az önkéntes Karitász munkatársaimnak az önzetlen munkájukat!
Köszönettel tartozom továbbá Horváth Dániel Kristófnak, aki Budapestről elhozta az édességeket.
Köszönöm Földiné Jakab Edit tanítónő lelkes segítségét, nem utolsósorban köszönöm Demeter Lászlónak, aki a fotókat készítette, és mindazoknak, akik támogatták és segítették a program megvalósítását.

Hajdúsámson, 2018. május 25.                                      Rektor Józsefné
                                                                            Keresztelő Szent János Karitász
                                                                                             vezetője
 

Kapcsolódó képgaléria