Táncház és népzene (A CSSP pályázatok beszámolója)

2019. június 16.

CSSP-TANCHAZ-2018-0273
A Csoóri Sándor Alap által kiírt CSSP-TANCHAZ-2018-0273 számú, a művészeti iskola által benyújtott pályázatunk keretében, 500.000.- Ft vissza nem térítendő támogatást nyert népi zenekarunk. Táncházainkban, hat alkalommal, négyféle táncanyaggal ismerkedhettek meg az érdeklődők (Szatmár, Moldva, Mezőföld, Rábaköz). Minden hónap egy jeles napjához kapcsolódtak a tánctanítások, amiben néhány diák is a tánctanár segítségére volt. Népi zenekarunk immár harmadik éve működik iskolánkban. Alapvető célunk a tanulóinkkal, kollegákkal, felnőttekkel-gyerekekkel, a város lakosságával megismertetni a népzene szépségét, hagyományainkat. A pályázat támogatásával sikerült olyan rendezvényeket szerveznünk, melyekben közvetlenül el tudtuk juttatni a környezetünkben élőkhöz a hagyományos, autentikus népzene szépségét. A jelenlévők a táncok és a dalok mellett az adott népszokásokkal is megismerkedhettek. Nagyon fontosnak tartjuk népi kultúránk ápolását, hagyományaink átszármaztatását a jövő nemzedékére. Táncházaink nem csak az idősebb korosztálynak szóltak, hanem a fiatalság is részt vett rajtuk. Bízunk abban, hogy a pályázat segítségével még több fiatalhoz el tudtuk juttatni népi kultúránk hagyományait. Hisszük, hogy ha mi is tanulunk, úgy az ifjúság is hamarabb magába szívja az ismereteket, hogy legyen majd a tarsolyukban olyan tudás, melyet továbbadhatnak az utánuk következő nemzedéknek. Szeretnénk a jövőben is folytatni ezt a megkezdett hagyományt. A következő tanévben is szeretettel várjuk az érdeklődőket iskolai és városi szinten is táncházainkban. Köszönjük a támogatást a Csoóri Sándor Alapnak, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának.

CSSP-NEPZENE-2018-0392
A Csoóri Sándor Alap által kiírt CSSP-NEPZENE-2018-0392 számú, a művészeti iskola által benyújtott pályázatunk keretében 800.000.- Ft vissza nem térítendő támogatást nyert népi zenekarunk. A zenekar feltett szándéka a pályázat keretében, hogy az ifjúságnak továbbadja, velük megismertesse népi hagyományainkat, a népzene idevágó vonatkozásait. A pályázat lehetőséget adott arra, hogy a zenekar tovább fejlődhessen, újabb ének és hangszeres technikákat tanulhattunk meg. Vendégünk volt Dezsőházi Tamás népzenész, aki népzenei kurzust tartott az együttes számára. A népi kultúra terjesztésén túl igyekeztünk megtanítani a fiatal tehetségígéretekkel a népzene alapjait. A pályázaton belül lehetőségünk volt hangszerek, hangszertartozékok, ruházat megvásárlására. A beszerzett hangszerek tovább segítik a népzene oktatását intézményünkben. A fellépő öltözetek, népi viseletek tovább erősítik nemzeti öntudatunkat, tükrözik az egységességet, a tanulókban rögzíti a hovatartozást, magyarságunkat szervesen beépíti a gyerekek lelkébe. Esélyt szeretnénk adni a tanulóknak az oktatáson és az együtt muzsikáláson keresztül, hogy felnőtt korukra beépüljön az e fajta nemzeti öntudat. Birtokában legyenek a régmúlt hagyományainak, azért hogy elődjeikhez hasonlóan méltóképpen tudják átadni ezt a tudást. A közös zenélésbe és oktatásba 12 tanulót vontunk be. A zenekar heti rendszerességgel tartott próbákat, iskolánkban és a környező településeken is bemutatkozunk, részt vettünk a táncházmozgalom újjáélesztésében. Köszönjük a támogatást a Csoóri Sándor Alapnak, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumának.