Akadályverseny 5. évfolyam

2014. február 23.

Érdekes feladatokat kellett megoldani az 5. évfolyam csapatainak.

 Az évfolyamról 10 csapat nevezett be az akadályversenyre. A tanulók nagyon lelkesen készültek, hiszen a közös délutáni sportolás mellett fontos cél volt a dobogós helyezések elérése is.
 
A csapatok osztályokon belül szerveződtek.  Előzetes feladat volt a csapatnév választás és egy Menetlevél elkészítése is. Ötletesebbnél, ötletesebb neveket választottak. Pl. Ördögfiókák, Verhetetlenek, Bátrak, Párducok, Szuper 8.
 
Délután 14 órától került sor a versenyre. Az esős időjárás miatt az iskola épületében lettek kialakítva a helyszínek. A feladatok edzettséget, ügyességet, leleményességet, gyorsaságot igényeltek.  Minden állomáson meghatározott feladatot kellett végrehajtani. Pl. gránátdobás, műszaki mentés, betegszállítás, aknamező, kúszófolyosó.
 
A 10 állomás megtétele után fáradtan, de energiával feltöltődve adták le a csapatkapitányok a Menetleveleket, amelyeken igazolták ott létüket, és pontszámokkal értékelték a teljesítményüket.
 
Az eredményhirdetésre Iskolagyűlésen került sor. Az 1-3. helyezettek apró tárgyjutalomban részesültek.